Pesti Srácok

EP-jelentéstevő: Fontos, hogy az unió megteremtse a migráció legális csatornáit

EP-jelentéstevő: Fontos, hogy az unió megteremtse a migráció legális csatornáit

Fontos, hogy a következő hosszú távú uniós költségvetés részeként az Európai Unió (EU) létrehozza a Menekültügyi és Migrációs Alapot, amelynek révén fenntartható migrációs politikára, illetve a migráció legális csatornáinak létrehozására próbál kísérletet tenni - jelentette ki Miriam Dalli máltai szociáldemokrata jelentéstevő Brüsszelben, az alap létrehozásáról folyatott parlamenti bizottsági vitában kedden.

A képviselő az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) vitájában hangsúlyozta, hogy az unióba irányuló migráció magas szintje 2015-ben az uniós menekültügyi rendszer súlyos hiányosságaira mutatott rá. A leginkább érintett tagállamok a mai napig nehézségekkel küzdenek, mivel a gyakorlatban a szolidaritás és a méltányos felelősségmegosztás elvét sem megfelelően alkalmazzák. Mint hangsúlyozta, nincs elég Európába vezető biztonságos útvonal, amely a védelemre szorulók számára megvalósítható alternatívát kínálna a kockázatos illegális utak helyett. Véleménye szerint arra kell ösztönözni a tagállamokat, hogy "vegyék figyelembe a fennálló lehetőségeket, különösen azokat, amelyek választ adhatnak a gazdasági és társadalmi igények által előidézett kölcsönös kihívásokra".

- fogalmazott. Véleménye szerint a javasolt alapon keresztül a tagállamoknak eleget kell tenniük a közös európai menekültügyi rendszer valamennyi aspektusának megerősítésére és kialakítására, az unión kívüli országokból érkezettek integrációjának előmozdítására, a hatékony és fenntartható visszatérés biztosítására és a szolidaritás és méltányos felelősségmegosztás elveinek gyakorlatba ültetésére irányuló kötelezettségeiknek. Miriam Dalli kiemelte, hogy az EU-n belül kidolgozott áttelepítési és áthelyezési rendszer két olyan mechanizmus, amely valós szolidaritást vállal mind a migráció által leginkább érintett tagállamokkal, mind pedig a védelemre szoruló emberekkel. Ezek a mechanizmusok akkor működnek a legjobban, ha minden tagállam részt vesz bennük, és kizárólag akkor, ha a tagállamok eleget tesznek vállalt kötelezettségeiknek - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Mint hangoztatta, az Európába érkezőknek megfelelő fogadásra, segítségnyújtásra, valamint méltányos és hatékony menekültügyi eljárásokhoz való hozzáférésre van szükségük. E tekintetben úgy vélte, több szolidaritásra van szükség a védelem biztosítása érdekében, egyebek közt a hatékony és gyors családegyesítésen és áthelyezésen keresztül. Kijelentette, hogy a migránsok és menekültek megfelelő integrációjának érdekében hozott intézkedéseknek magukban kell foglalniuk a helyi és regionális hatóságok aktív részvételét is. Úgy vélte, hogy az érintett régiókat megfelelően fel kell készíteni annak érdekében, hogy a befogadás és a méltóság mindenki számára biztosított legyen, egyebek közt az oktatáson, nyelvtanuláson, polgári orientációs kurzusokon, illetve az egyenlőséget és társadalmi befogadást előmozdító egyéb tevékenységeken keresztül.

Az előadó elmondta, hogy az új pénzalap a jelenlegi Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap utódjaként fog működni, és további pénzügyi támogatást fog nyújtani a menekültügyi és migrációs célkitűzések végrehajtásához. Üdvözölte, hogy a 2020-tól érvényes, következő többéves pénzügyi keretben az Európai Bizottság 10,4 milliárd eurós költségvetést javasol az Európát érő menekültügyi, migrációs és integrációs kihívások kezelésére. Az előadó továbbá hangsúlyozta, hogy az alapnak elég rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy reagálni tudjon a tagállamok különböző igényeire, amelyek az Európai Unión belül igen eltérőek. Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a finanszírozás gyors és rugalmas elosztását olyan intézkedésekkel kell kiegészíteni, amelyek biztosítják, hogy az erőforrásokat méltányosan tudják elosztani a célkitűzések között, és garantálják az uniós ráfordításokkal kapcsolatos átláthatóságot.

Forrás: MTI; Vezető kép: Independent.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.