Pesti Srácok

Fekete-Győr: A májusi EP-választáson a Fidesznek a Momentummal kell megküzdenie

Fekete-Győr: A májusi EP-választáson a Fidesznek a Momentummal kell megküzdenie

Személyesen is jó viszonyt ápolok Guy Verhofstadtal – mondta a Mandinernek adott, hétfőn megjelent interjújában Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, akit a portál abból az alkalomból kérdezett meg, hogy nemrég ért haza amerikai útjáról, és pártja a múlt héten csatlakozott Verhofstadt liberális EP-pártjához. Fekete-Győr beszélt az önkormányzati választásokról, az EU-ról, Amerikáról, a metoo-mozgalomról. Elárulta, hogy még sosem járt Kárpátalján, és kijelentette: Donald Trump Orbán Viktorral ellentétben foglalkozik nőügyekkel.

Bár a Momentum vezetése korábban meghaladottnak minősítette a politizálásban a bal-jobb felosztást, a párt a napokban mégis csatlakozott a Guy Verhofstadt-féle ALDE-hez, a liberális csoportok gyűjtőpártjához. Fekete-Győr András a lépésük hátteréről elmondta, az ALDE szerintük jelenleg az europárti szövetség, amelynek közelsége azért is olyan fontos számukra, mert olyan nagyágyúk gründolják mások mellett, mint Emmanuel Macron. A társaság egy nagy, erős, közös Unióért dolgozik, a Momentum pedig egy XXI. századi, korrupciómentes Magyarországért. Fekete-Győr személyes jó viszonyt ápol Verhofstadttal, aki szerinte imádja a magyarokat, sőt, már Márait is olvasott, és azért csalódott Orbán Viktorban, mert a miniszterelnök szerinte elárulta önmagát és a polgári Magyarország eszményét. Fekete-Győr szerint mivel a májusi EP-választások az uniópárti, illetve az unióval szemben szkeptikus erők harcát hozzák majd el, ez Magyarországra nézve azt jelenti, hogy a Fidesznek nem akármilyen alakulattal, hanem a Momentummal kell megküzdenie.

A Momentum elnöke szerint pártja nem készül ellenzéki összefogásra májusban, az áprilisi taktikai szavazósdit pedig pszichózisnak tartja, amely ugyan megfertőzte az emberek egy részét, mégis a harmadik kétharmadot eredményezte. Az elnök szerint pártja nagyon megerősödött április óta, aminek egyik bizonyítéka, hogy ifjúsági tagozatuk országosan már elérte a háromszázas taglétszámot. Az országgyűlési választások előtti eltúlzott várakozásokat ugyanakkor maga is buborékhatásnak tartja. Fekete-Győr szerint a kárpátaljai magyarság ügyében nincs különösebb gond, mert egy ismerőse ezt mondta neki, igaz, ő még nem járt ott, de majd lehet, hogy elmegy. Hasonlóan nem tartja hangsúlyos kérdésnek Székelyföld autonómiájának kérdését, mivel szerinte nem az fogja meghatározni Európa jövőjét.

Forrás:Mandiner; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.