Pesti Srácok

Felülvizsgálják Németországban a szíriaiak hazatoloncolásának tilalmát

Felülvizsgálják Németországban a szíriaiak hazatoloncolásának tilalmát

Felülvizsgálják Németországban azt a szabályt, hogy tilos visszatoloncolni szíriai menedékkérőket a hazájukba. Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter egy pénteken ismertetett nyilatkozatában kiemelte, nem zárja ki, hogy hazatoloncolnak szíriai állampolgárságú elítélteket és közveszélyes radikálisokat.

Ennek lehetőségét a minisztérium "alaposan megvizsgálja" - mondta a tárcavezető a Madsack német médiacsoport regionális lapjaiban pénteken megjelent összeállításban. A minisztérium szóvivője, Eleonore Petermann a pénteki berlini kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy a Szíriába irányuló kitoloncolások felújításának lehetőségét a tartományi belügyminiszterek kérésére mérlegelik. Ismertette, munkájuk eredményét a szövetségi kormány és a tartományok belügyi egyeztető fóruma, a belügyminiszteri konferencia decemberi ülésén mutatják be. A mérlegelés alapja a külügyminisztérium jelentése Szíria helyzetéről.

Christopher Burger, a külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy a közel-keleti arab államról szóló új országjelentésüket kedden véglegesítették, és eljuttatták a szíriai állampolgárok ügyében eljáró intézményekhez, így a menekültügyi hatósághoz és a közigazgatási bíróságokhoz, amelyekhez az elutasított menedékkérők jogorvoslatért fordulhatnak. A szóvivő kiemelte, hogy a szíriai biztonsági helyzetet elemző jelentés nem nyilvános. Elkészítését nagyban megnehezítette, hogy Szíriában nem működik német külképviselet - mondta.

Németország 2012-ben függesztette fel a Szíriába irányuló kitoloncolásokat, a polgárháborúra és a civilekkel szembeni kegyetlenkedésekről szóló beszámolókra hivatkozva. A Németországba érkező menedékkérők legnagyobb csoportját a szíriai állampolgárok alkotják, az idén október végéig mintegy 40 ezren érkeztek. Menedékjogi kérelmüket rendszerint elfogadják.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.