Pesti Srácok

Bevándorlók támadtak rendőrökre Németországban, tizenegy sérültet követelt az összetűzés

Bevándorlók támadtak rendőrökre Németországban, tizenegy sérültet követelt az összetűzés

Rendőrökre és biztonsági emberekre támadtak menedékkérők kedden a németországi Bambergben egy befogadóállomáson, az összetűzésben tizenegyen megsebesültek, köztük egy rendőr, a hatóságok nyolc embert őrizetbe vettek - közölte a helyi rendőrség.

A közlemény szerint hajnalban többen rátámadtak a biztonsági szolgálat munkatársaira, majd elbarikádozták magukat az állomás egyik épületében, egy lakásban. Az összetűzés miatt csaknem 100 rendőrt vezényeltek a helyszínre, köztük egy különleges bevetési egységet. A rendőröket a többi között utcakövekkel dobálták meg. Az incidens közben tűz keletkezett az épületben, amelyet emiatt ki kellett üríteni. A tűzoltók hamar elfojtották a lángokat, de így is mintegy 100 ezer eurós (32,7 millió forint) kár keletkezett. Az őrizetbe vett személyek eritreai állampolgárságúak, egyebek mellett súlyos garázdaság és gyújtogatás gyanúja miatt indítottak eljárást ellenük.

A bajorországi Bambergben egy volt amerikai katonai lakótelepen építettek ki menedékkérőket befogadó állomást, amely augusztus óta a megérkezés, a döntés és a visszatérítés jelentésű német szavak kezdőbetűi alapján AnkER (magyarul: horgony) központoknak nevezett létesítmények hálózatához tartozik. A bambergi központ kapacitása 1500 fő, december eleji adatok szerint 1300-an laknak benne. Jelenleg országszerte nyolc AnkER központ működik. Az elképzelés lényege, hogy az újonnan érkező menedékkérőket a helyi közösségek életébe beágyazva működtetett, kisebb szállásokra épülő decentralizált rendszer helyett néhány nagyobb, központi állomáson helyezik el, a német társadalomtól elkülönítve. A központokon kirendeltséget működtet a menekültügyi eljárásban érintett valamennyi állami szerv - a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) mellett például a gyámügyi hatóság, a munkaügyi hivatal és a közigazgatási bíróság -, így a menedékkérők egészen az ügyükben hozott jogerős döntésig az intézményekben maradnak, és közvetlenül onnan szállítják el őket az országból, ha kérelmüket elutasítják.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.