Pesti Srácok

Deutsch: A balliberális képviselők ismét fegyelmezetten és lelkesen megszavazták az EP-ben Soros betelepítési programját

Deutsch: A balliberális képviselők ismét fegyelmezetten és lelkesen megszavazták az EP-ben Soros betelepítési programját

A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője szerint a héten ismét a magyar polgárok ellen fordultak a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Párbeszéd EP-képviselői, mivel megszavazták az EP keddi strasbourgi ülésén a migránsvízum bevezetését célzó előterjesztést. Deutsch Tamás vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, "Gyurcsányék" és a szocialisták ezzel a döntésükkel ismét bebizonyították, hogy ha rajtuk múlna, szabadon beengednék Magyarországra az illegális bevándorlókat.

A magyar balliberális képviselők, ahogy eddig, most is fegyelmezetten és lelkesen támogatták az EP migrációpárti többségével együtt a bevándorlópárti előterjesztést - hangoztatta Deutsch Tamás, név szerint kiemelve a DK-tól Molnár Csabát és Niedermüller Pétert, az MSZP-től Szanyi Tibort, a Párbeszédtől pedig Jávor Benedeket. A Fidesz-KDNP EP-képviselője úgy vélekedett, a magyar baloldali politikusok a szavazatukkal világossá tették, hogy nem a magyar polgárok oldalán állnak, készek bármikor szembefordulni a magyarok egyértelmű akaratnyilvánításával. A lakosság elsöprő többsége ugyanis azt szeretné, ha Magyarország megmaradna magyar országnak, és elutasítja azokat a törekvéseket, amelyek bevándorlóországgá kívánják tenni.

- mondta.

PestiSracok facebook image

- hangoztatta Deutsch Tamás. Arról szól, hogy a világ bármely pontján bárki felkeresheti egy európai uniós tagállam külképviseletét, és ha azt mondja, hogy menedékkérelmet akar benyújtani az unió területén, akkor mindenfajta ellenőrzés nélkül egyszeri, szabad beutazást lehetővé tevő vízumot kap.

- értékelt a Fidesz-KDNP-s politikus. Azt mondta, hogy a "gyurcsányista", szocialista és párbeszédes képviselők legalább húsz esetben voksoltak migránspárti elképzelések mellett az EP-ben.

- tette hozzá.

- jelentette ki. Ezért szavazták meg a migránsvízumot, ezért támogatták minden alkalommal a kötelező be- és áttelepítési kvótára vonatkozó előterjesztést, valamint azokat az előterjesztéseket, amelyek pénzügyi szankciót helyeztek kilátásba azon tagországokkal szemben, amelyek az ott élő polgárok akaratnyilvánítása után elutasították a bevándorlást. Kérdésre felelve Deutsch Tamás közölte, hogy az EP döntése értelmében az Európai Bizottságnak a jövő év március 31-éig kell megalkotnia a jogszabálytervezetet a migránsvízumról, utána tárgyal róla a parlament.

- hangoztatta. Megjegyezte, az EP többsége ma egyértelműen bevándorláspárti, a helyzetet azonban módosíthatja a jövő évi európai parlamenti választás.

- vélekedett.

A tüntetésekről Deutsch Tamás azt mondta, azért jött létre a Fidesz, hogy Magyarország szabad legyen. Hangsúlyozta, hogy mindenki személyesen számíthat a támogatására, aki élni kíván gyülekezési, véleménynyilvánítási jogával. "Butuskának" nevezte a Párbeszéd azon felvetését, amely szerint fideszes provokátorok akarják megzavarni a vasárnapi rendezvényt.

- fogalmazott, hozzáfűzve, mindig az az oldal képviseli az erőszakot, ahol "Gyurcsányék" állnak, akik 2006-ban, kormányon rendőri brutalitást alkalmaztak, szemkilövetésig jutottak.

- jelentette ki Deutsch Tamás.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.