Pesti Srácok

Japán felújítja a kereskedelmi célú bálnavadászatot

null

Japán szerdán hivatalosan is bejelentette kilépését a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC), aminek célja, hogy három évtized után felújíthassa a kereskedelmi célú bálnavadászatot.

Szuga Josihide, a japán kabinet főtitkára közölte: a szigetország bálnavadászata mindazonáltal saját felségvizeire és a hozzá közeli tengerekre korlátozódik, az Antarktisz körüli vizeken, ahol eddig tudományos kutatások címén ejtettek el évi néhány száz védett tengeri emlőst, nem tervezik a vadászat folytatását. Korábbi értesülések szerint a kilépés január 1-jén lép hatályba, ami azt jelenti, hogy Japán fél év múlva kezdheti meg a kereskedelmi célú bálnavadászatot. Az IWC 1986-ban állapodott meg a kereskedelmi bálnavadászat szüneteltetéséről a kihalás fenyegette állatok védelme céljából. Japán 1988-ban csatlakozott a moratóriumhoz, bár tudományos kutatás címén azóta is elejt évente mintegy 450 bálnát, amelynek húsa a japánok étkezőasztalán végzi. Ez a kiskapu legális, de természetvédelmi szervezetek hevesen vitatják.

A japán kormányra nagy nyomást gyakorolnak az ottani halászok, hogy újból engedélyezze a bálnavadászatot, és Tokió azzal érvelt a nemzetközi fórumokon, hogy az elmúlt három évtizedben elég idejük volt a vészesen megfogyatkozott bálnapopulációknak a regenerálódásra. Tokió korábbi erőfeszítései az IWC-ben a moratórium feloldására sorra kudarcot vallottak, legutóbb a szeptemberi brazíliai éves közgyűlésen, ami miatt a japán küldöttség burkoltan már akkor kivonulással fenyegetőzött az egyezményből. Japán 2007-ben is fenyegetőzött a kilépéssel, de akkor az Egyesült Államok és több más ország rábeszélte a maradásra.

A bálnavadász országok szervezete jelenleg erősen megosztott, ugyanakkor 48:41 arányban még mindig többségben vannak a vadászati tilalom fenntartásának hívei. Az IWC 1948-ban alakult a bálnavadászat szabályozásáról szóló nemzetközi egyezmény, az ICRW keretén belül, Japán 1951-ben csatlakozott a bizottsághoz.

PestiSracok facebook image

Forrás:

MTI;

Fotó:

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.