Pesti Srácok

Kiderül, ki örökli Merkel trónját a CDU-ban

null

Pénteken választják meg a pártot több, mint 18 éve vezető Angela Merkel utódját a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hamburgi kongresszusán. A verseny a távozó elnök bizalmasai között számon tartott Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár és egy korábbi párton belüli vetélytársa, a politikába csaknem tíz év után visszatérő volt parlamenti (Bundestag-) frakcióvezető, Freidrich Merz között dől el.

Angela Merkelt 2000. április 10-én választották meg először a CDU elnökének. Azóta nyolcszor erősítették meg a pozícióban, ellenjelölt nem volt. Az idén október 29-én bejelentette, hogy nem pályázza meg ismét a tisztséget, és legkésőbb a törvényhozási ciklus végén, 2021 őszén visszavonul a politikai életből. Azt is elmondta, hogy nem vesz részt nyilvános állásfoglalással az elnökválasztási folyamatban, és hajlandó kancellárként együttműködni a CDU következő vezetőjével.

Bejelentése óta a CDU-ban páratlan elnökválasztási kampány bontakozott ki, amelynek során világossá vált, hogy a verseny a távozó elnök bizalmasai között számon tartott Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár és egy korábbi párton belüli vetélytársa, a politikába csaknem tíz év után visszatérő volt parlamenti (Bundestag-) frakcióvezető, Freidrich Merz között dől el. A CDU történetében 1971 óta először fordul elő, hogy egynél több esélyes jelölt indul az elnöki tisztségért. A felmérések szerint a CDU-szavazók legnagyobb része, több mint 40 százaléka Annegret Kramp-Karrenbauert támogatja, Friedrich Merz támogatottsága pedig 40 százalék alatt van. Azonban az adatok érvényessége korlátozott, mert a párt új elnökét nem a CDU-szavazók választják meg, hanem a kongresszusra delegált 1001 küldött, akik szabad mandátummal rendelkeznek.

Az elnökválasztást Angela Merkel utolsó pártvezetői fellépése, a kongresszust megnyitó elnöki beszámoló és a jelöltek bemutatkozása után, várhatóan péntek délután tartják meg. A tisztség elnyeréséhez az érvényes szavazatok abszolút többsége szükséges. Amennyiben első próbálkozásra egy jelölt sem szerez legalább 50 százalék plusz egy szavazatot, második fordulót tartanak az első két helyezett részvételével. Német szakértők várakozásai szerint szükség lesz második fordulóra, amelybe Annegret Kramp-Karrenbauer és Friedrich Merz jut majd be.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.