Pesti Srácok

Kocsis Máté: A baloldali obstrukciót azok kezdeményezték, akik egymillió embert tettek munkanélkülivé

null

A baloldali ellenzéki pártok obstrukciója szembemegy az Országgyűlés működésének alapelveivel - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn az MTI-nek.

Előzőleg ellenzéki frakciók több, mint 2900 napirend-módosító javaslat benyújtásával obstrukciót terveztek a munkaidőkeret emeléséről szóló fideszes törvényjavaslat miatt. Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága ugyanakkor úgy foglalt állást, hogy egyetlen döntéssel kell határozni a napirend-módosító javaslatokról. Kocsis Máté az MTI-nek úgy reagált: az Országgyűlésre vonatkozó alapelvek és az Alkotmánybíróság határozata is világosan rögzíti, hogy a parlament hatékony, demokratikus működéséhez a képviselői jogok visszaélésszerű használata nem megengedett.

Úgy fogalmazott, a baloldali ellenzéki obstrukciót azok a szocialisták, DK-sok kezdeményezték, akik kormányzásuk idején, Gyurcsány Ferenccel az élen egymillió embert tettek munkanélkülivé, és kétszeresen adóztatták a munkásokat. Az is nyilvánvaló - folytatta a politikus -, hogy az ő kormányzásuk idején sokkal fontosabb volt a bankoknak mindenféle kedvezményeket adni, mintsem a munkásoknak segíteni.

A munka törvénykönyvének módosításáról szóló javaslat - amely körül "ez a hisztériakeltés kialakult a baloldali pártok jóvoltából" - arról szól, hogy aki szeretne többet dolgozni, és szeretne ezáltal több pénzt keresni, az elől elhárítsák a bürokratikus akadályokat - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Hangsúlyozta, hogy ez önkéntes, azaz minden esetben a munkavállaló beleegyezése szükséges hozzá.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.