Pesti Srácok

Rendkívül beszűkültnek tartja a Fidesz támogatóit Márki-Zay Péter

Rendkívül beszűkültnek tartja a Fidesz támogatóit Márki-Zay Péter

Hódmezővásárhely materialista-keresztény-celeb polgármestere nem először taposott bele a kormánypárt támogatóiba, hárommilliós szavazótáborába. Korábban Biszku Bélához hasonlította a fideszeseket, most azonban ennél is tovább ment – írta a Promenád.

Elképesztően ocsmány módon gyalogolt bele a kormánypárt, a Fidesz támogatóiba Márki-Zay Péter – írta a hódmezővásárhelyi közéleti portál, amelynek cikke szerint a vásárhelyi celeb polgármester vasárnap esti Facebook-prédikációjában fittyet hányt az advent lelkiségére, és durván leszólta azokat, akik Orbán Viktor és a kormány politikájának hívei. Tette mindezt annak kapcsán, hogy Bayer Zsolt publicista felvetette: a napok óta tartó fővárosi rendbontások, ellenzéki őrjöngés miatt ideje lenne egy újabb higgadt, méltóságteljes, nyugodt Békemenetet tartani, mert elpofátlanodtak a kereszténygyűlölők, karácsonyutálók, kinyílt a pofájuk a Lenin-fiúknak.

– írta Márki-Zay, aki egészen pontosan azzal szeretné szembesíteni a Fidesz szerinte vakhittel vezérelt, jellemzően képzetlen vagy rendkívül beszűkült, a világról kevés információval rendelkező és általában idősebb korosztályhoz tartozó támogatóit/szavazóit, hogy 2009 óta Orbán egyáltalán nem antikommunista, az európai értékek, a nyugati szövetségesek elárulója, Orbán rendszere nem keresztény, sőt, migránsokat telepít be. Az unokatestvérével, a hírhedt, már-már Jászai Mari-díjas tévészínész Hadházy Ákossal a Mindenki Magyarországa Mozgalom nevű új ellenzéki párt izmosításán ügyködő materialista keresztény politikus nem először gyalázta rendkívül visszataszító módon a Fidesz-tábort. Az április 8-i választás előtt is páros lábbal szállt bele a fideszesekbe:

PestiSracok facebook image

– tett ebben a kontextusban gyűlölete, gyűlöletbeszéde tárgyává több millió anyaországi és határon túli magyar állampolgárt, sőt, ami a legmegengedhetetlenebb: megbélyegezte, megfenyegette az érintett közösség tagjainak gyermekeit, sőt, unokáit is – írta a Promenád.

Forrás, fotó: Promenád

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.