Pesti Srácok

Tordai ma bejelentette, az ünnepek sem állhatják útját a randalírozásnak

Tordai ma bejelentette, az ünnepek sem állhatják útját a randalírozásnak

A "rabszolgatörvény" életbe lépésének megakadályozása érdekében karácsonyig kitartó országos demonstrációkról és "hosszú távú polgári ellenállásról" egyeztet az ellenzék, a szakszervezetek és az eddigi tüntetések szervezői - közölte Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján. Szintén kérdésre válaszolva közölte, nem értett egyet azzal, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke füstgránátot dobott a rendőrökre, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy egy nem ártalmas, semmilyen veszélyt nem hordozó eszközről van szó, amitől senkinek nem esik bántódása.

Tordai Bence elmondta, jelenleg is egyeztetnek arról, hogyan lehet még hatékonyabb, még békésebb és még több embert megmozgató tüntetéseket, illetve útlezárásokat, blokádokat szervezni a következő napokra nemcsak Budapesten, hanem szerte az országban.

- tette hozzá a képviselő, aki szerint a következő hét feladata lesz megszervezni és felépíteni a formai kereteit annak "a hosszú távú polgári ellenállásnak", amely meg fogja akadályozni a rabszolgatörvény életbe lépését, és vissza fogja szorítani a Fidesz túlhatalmát. Közlése szerint a Párbeszéd az "utcai ellenállás és a polgári engedetlenség folyamatának előrelendítése" érdekében egy hárompontos csomagot javasol; a munkáltatóktól azt kérik, álljanak ki a dolgozóik mellett és nyilatkozatban, közleményben vállaljanak kötelezettséget arra, hogy nem fogják bevezetni a 400 órás kötelező túlmunkát. Emellett a Párbeszéd azt követeli Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy a tüntetéseket biztosító rendőrök még idén karácsony előtt kapják meg a túlóráért járó javadalmazásukat. Hangsúlyozta, a belügyminisztertől továbbá azt is elvárják, hogy tartsa fenn a békét a tüntetéseken, utasítsa az eljáró rendőröket arra, hogy ne használjanak feleslegesen könnygázt, és akadályozzák meg a provokátorok fellépését. Tordai Bence szerint ugyanis olyan értesülések jutottak el a Párbeszédhez, miszerint "Fideszhez köthető szélsőjobboldali figurák" jelennek meg a vasárnapi tüntetésen és próbálnak meg feszültséget és botrányt kelteni.

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, hogy az elmúlt napok tüntetéseit mennyire tartja békésnek, Tordai Bence úgy válaszolt, a Párbeszéd minden alkalommal azt kérte, hogy az emberek vigyázzanak egymás testi épségére. A politikus a tüntetéseken zajló vandál, agresszív viselkedésre vonatkozó több kérdésre válaszolva megerősítette, nem ért egyet azzal, ha a tüntetők rendőröket dobálnak. Ugyanakkor hozzátette, elfogadható "kis tusakodás a rendőrökkel", amire a rendőrök is azt mondják, hogy még "vonalon belül van", de csak addig, amíg személyi sérülés nem történik. Jelezte, szerdán a Fidesz székházánál tartott tüntetésen ő maga kétszer is felszólalt annak érdekében, hogy a tüntetők ne bántsák a rendőröket, illetve vonuljanak tovább. Szintén kérdésre válaszolva közölte, nem értett egyet azzal, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke füstgránátot dobott a rendőrökre, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy egy nem ártalmas, semmilyen veszélyt nem hordozó eszközről van szó, amitől senkinek nem esik bántódása.

Arra a kérdésre, hogy miért lehetnek külföldi, több esetben CEU-n végzett diákok a tüntetők között, Tordai Bence azt válaszolta, a demonstrációk nemcsak a túlóratörvényről szólnak, hanem az egész rezsimmel mennek szembe, a CEU bezárása miatt pedig érthető, hogy itt élő CEU-s diákok vagy volt diákok is dühösek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.