Pesti Srácok

A hétvégi tüntire hangolt pénteken az ellenzék vidéken

A hétvégi tüntire hangolt pénteken az ellenzék vidéken

Pécsen és Szombathelyen is tüntettek az ellenzék által rabszolgatörvénynek hazudott munkatörvénykönyv-módosítás ellen ellenzéki pártok és civil szervezetek részvételével péntek este. A parlamenti ellenzék mellett mindenhol képviseltette magát a sem tagsággal, sem támogatottsággal nem rendelkező, de határtalan önbizalmú Momentum Mozgalom is.

Pécsen az LMP szervezett villámcsődületet a Barbakánnál több más ellenzéki párt részvételével. Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke a többi között arról beszélt, hogy a kormánypártok mindent megtagadtak, amit egykor képviseltek, mindennel szembe fordultak, amiért egykor harcoltak és eladták az ország függetlenségét az oroszoknak. Ander Balázs, a Jobbik alelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy bérszínvonal tekintetében is fel kell zárkóztatni az országot és garantálni kell a tisztes nyugdíjba vonulás lehetőségét a magyar dolgozók számára, "mert a magyar munkavállaló nem munkaerőállat".

A flashmobot követően tüntetők a helyi Momentum szervezésében a Széchenyi térre vonultak. A menetben nemzeti színű, árpádsávos, európai uniós lobogókat, valamint LMP-s, jobbikos és momentumos pártzászlókat lengettek, közben a kormány távozását követelték. A Széchenyi téren Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke mintegy ötszáz ember előtt megismételte az ellenzéki pártok öt pontos követelését, majd kijelentette,

PestiSracok facebook image

Az eseményen Péterffy Attila, a Főtáv Zrt. műszaki, fejlesztési és karbantartási igazgatója bejelentette, hogy az októberi helyhatósági választáson független polgármesterként indul a baranyai megyeszékhely vezetéséért. Az eseményen elhangzott, hogy a jelöltet az MSZP, a DK és a Momentum támogatja.

A szombathelyi demonstrációt az Éljen Szombathely! Egyesület, a V, mint Vas civil szerveződés, valamint parlamenti és parlamenten kívüli ellenzéki pártok szervezték, a megmozduláshoz csatlakozott Vasas Szakszervezetek Országos Szövetsége. Szakadó hóesésben, egymást követték a szónokok a Derkovits városrész szolgáltatóháza előtt felállított színpadon, ahol Vágó Gábor, az LMP politikusa a szerinte soha nem tapasztalt méretű korrupcióért ostorozta a hatalmon lévőket. Glázer Tímea, a DK győri képviselője szerint "a kórházakra kellett volna sokkal több pénzt költeni, nem pedig stadionokra". Csillag Tamás, a Momentum politikusa szerint a kormány intézkedéseinek hatására kényszerül egyre több fiatal külföldön dolgozni. László Zoltán, a Vasas Szakszervezet alelnöke elfogadhatatlannak tartotta a munka törvénykönyvének a módosítását, és legalább kétszámjegyű béremelést követelt.

A mintegy 250 demonstráló a beszédek elhangzása után a belvároson keresztül a Fidesz helyi székháza elé vonultak, ahol Markó Péter volt fideszes megyei közgyűlési elnök mondott beszédet, egyaránt élesen bírálva a Fidesz belpolitikáját, jelenlegi politikusait és az ország külpolitikáját. A demonstrálók végül elhelyeztek a Fidesz-iroda ablakán egy "Nem vagyunk rabszolgák" feliratú molinót, amelyet festékbe mártott tenyérlenyomatukkal hitelesítettek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.