Pesti Srácok

A Jobbik új budapesti elnöke szerint a náci karlendítés és a rasszista kijelentések nem ok arra, hogy lejárassák párttársait

null

Interjút készített az azonnali.hu Bencsik Jánossal, a Jobbik új budapesti elnökével, akit hétfőn választottak meg két évre. A portál kíváncsi volt arra, hogy miért gyengébb a fővárosban a Jobbik, beállnának-e Puzsér mögé a főpolgármester-választáskor, de szóba került Nagy Imre szobra is, valamint természetesen nem maradhatott ki a Fidesz bolsevik eszközeinek taglalása is, hiszen a Jobbik legfőbb ellensége mostanában nem Gyurcsány vagy az MSZP, hanem Orbán Viktor és a Fidesz.

A zsidózó Szávay István parlamenti helyét megkapó Bencsik nem is kezdhette volna budapesti elnökké választását másképp, mint viharos beszéddel, az ellenállás felpörgetésének gondolatával, ahelyett, hogy inkább a saját identitásuk skizofréniájával nézett volna szembe. A jobbikos sajtóközleményben Bencsik az azonnali.hu szerint erőt és egységet ígért, valamint mozgalmi alapokon nyugvó valódi ellenállásra és látványos utcai megmozdulásokra buzdított. Ez igen jól hangzik első üzenetként: a Jobbik harci kedve igen erős, de nehéz lesz megmondani, hogy a tüntetésekre a bomberdzsekit, vagy az antifa öklöt preferálják majd inkább, ezt talán még ők sem döntötték el. A fővárosi helyzetükről is érdeklődött az azonnali.hu, melyre az új budapesti elnök így válaszolt:

Ebben valóban sok igazság van, azonban a fővárosban és vidéken is egyre többen gondolják azt, hogy a Jobbik nem konzervatív és nem jobboldali, így az omladozó párt egyre több hívét veszíti el. Fontos kérdés a jelenleg egymást méregető, közös ellenzéki főpolgármester-jelöltet kívánó baloldali törekvések mellett, hogy a Jobbik vajon kit támogatna. Az interjúban Puzsér Róbert támogatásáról érdeklődött a portál, Bencsik erre viszont nem adott egyértelmű választ; kiemelte, hogy majd az EP-választás után kialakult erősorrend után visszatérnek a kérdésre, azt azonban megtudhattuk tőle, hogy a Sétáló Budapest puzséri koncepcióját jó alapötletnek tartja:

PestiSracok facebook image

Az azonnali.hu rendkívül rafináltan rákérdezett arra is, hogy összeállna-e a Jobbik a Kétfarkú Kutyapárttal, azonban nyilván kíváncsiak voltak arra, hogy a korábban radikális párt kikkel lépne szövetségre valójában. Bár, ha a kérdést komolyabban megnézzük, a Jobbik már lassan önmagában egy viccpárt, így a Kutyapárt hasznos szövetséges lehet, igaz, utóbbiak alapvetően így határozták meg magukat. Bencsik azt viszont fontosnak tartotta elmondani, hogy tényleg bárkivel összefognak, hiába ígérték korábban a PestiSrácok.hu-nak, hogy ilyen nem lesz:

Mindenki, tehát Gyurcsány Ferenc és a közös listát a megbújásra használó, borzasztó állapotban lévő, korábban levitézlett MSZP is ott lehet a Jobbik leendő szövetségei között a közös cél érdekében. Némi demagógia is belefért az interjúba, hiszen korábban már megtudhattuk Sneider Tamásék hirdetéseiből, hogy a Jobbik a nép pártján áll:

Bencsik igen diplomatikusan fogalmazott ugyanakkor a Nagy Imre szobrának áthelyezésével kapcsolatban, hiszen az összbaloldali hisztéria már rikácsolva hirdette a fasizmust, az éjszaka, rejtőzködve szobrot bontó diktatúra gátlástalanságát, ezt a szituációt a politikus így kommentálta:

Végül szóba került Szávay István ügye is, hiszen Bencsik az ő helyére ül be majd az Országgyűlésbe, az azonnali.hu pedig feltette a kérdést, hogy kiről várható még terhelő videó vagy hangfelvétel. A Jobbik új budapesti elnöke erre hihetetlen érdekes választ adott:

Felfoghatatlan gondolkodásnak tűnik az, hogy pártjuk több prominens személyének vállalhatatlan ügyei miatt is a Fidesz a hibás. Bolsevik módszereket emleget Bencsik, az azonban nem tűnik fel a politikusnak, hogy mindezt az ő párttársai követték el, akik zsidóztak, náci karlendítéses képek kerültek elő róluk, önlejárató módban és felelős politikushoz méltatlanul viselkedtek. A Jobbik teljesítményét tekintve nincsen szükség álhírekre, hiszen ők maguk prezentálják a botrányokat, saját kézből.

A teljes interjút elolvashatják itt.

Forrás: azonnali.hu; Fotó: Facebook.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.