Pesti Srácok

Azért fizetik a "civileket", hogy hibát találjanak a jogállamiságban

Azért fizetik a "civileket", hogy hibát találjanak a jogállamiságban

Akkor kapnának pluszforrást a migránspárti NGO-k, ha azt állítják: országukban sérül a jogállamiság – nyilatkozta a Magyar Időknek az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az Európai Parlament múlt héten elfogadott előterjesztéseinek valós céljára. Szánthó Miklós a lapnak azt is elmondta: jogszerűtlen volt a javaslatok minősített többséggel történő elfogadása.

Sokkalta összetettebb és körmönfontabb tervről szól az Európai Parlament (EP) múlt heti döntése, mint az NGO-knak juttatandó pénzügyi források bővítése – jelentette ki a Magyar Időknek Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. Szerinte a két elfogadott, egymással szorosan összekapcsolódó rendelettervezetet – az új jogállamiság-mechanizmusról és az internacionalista politikai civilek, NGO-k finanszírozásáról szólót – egybeolvasva egy ördögi kör rajzolódik ki: arra ösztökélik a migránspárti, emberi jogi fundamentalista NGO-kat, hogy azt állítsák, országukban sérül a „jogállamiság”, mert ekkor kapnának pluszforrást.

– mondta a lapnak a szakjogász. Hozzátette: miközben a bizottság és az EP azt mondja, hogy a fenti javaslatok elfogadásához a helyzet tisztázására van szükség, továbbra is ködös és megfoghatatlan kategóriákra hivatkoznak, amelyek alatt saját liberális fogalomkészletüket értik. Azt mondják, hogy a „jogállamiság”, a „demokrácia” egyetemes és átfogó „uniós értékek”, miközben a szóban forgó javaslatok konkrétan a nyílt társadalmak létrehozását célozzák meg.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az uniós bürokraták saját szabályaikat sem tartják be.

Forrás: Magyar Idők; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.