Pesti Srácok

Bilincsben az érdi időseket becsapó "unokázós" csalók (VIDEÓ)

Úgy tűnik, még mindig virágzik az unokázós csalók biznisze, akiknek az a módszere, hogy idős emberek rokonának kiadva magukat pénzt csalnak ki különböző indokokból. Ezúttal szerdán, Érden próbálkozott három csaló, akik egy idős sértettől végül több, mint egymillió forintot vettek át egy balesetre hivatkozva. A rendőrség azonban résen volt, bilincs került az elkövetőkre.

A police.hu arról ír, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya és Felderítő Osztálya együttműködve a Gödöllői, a Monori, a Budaörsi és az Érdi Rendőrkapitányság munkatársaival, összehangolt akció keretében azonosította és elfogta azt a két férfit, akik csalás bűntett elkövetésével gyanúsíthatók. A nyomozás adatai szerint a 18 éves és 33 éves férfi ezidáig ismeretlen tettestársa szerda délután három érdi időskorú sértettet vezetékes telefonon felhívott, magát a sértett unokájának, rokonának kiadva. A férfi arra hivatkozott, hogy balesetet okozott, és a kár megtérítésére egy nagyobb összeget kellene átadnia a felhívott lakásán megjelenő ismerősének. Két sértettnek gyanús volt a hívás, ezért letették a telefont.

Az egyik sértett azonban elhitte, hogy a hívó fél a hozzátartozója, beleegyezett a kért "gyors pénzügyi segély" címén kialkudott összeg átadásába. Ezt követően N. Csaba és N. Kálmán megjelent a sértett lakóhelyén, ahol N. Kálmán a kicsalt több, mint egymillió forint értékű külföldi valutát átvette, majd a helyszínről távoztak. A két férfi a pénzt egy budapesti valutaváltóban forintra váltotta, ahol őket a rendőrök tetten érték és elfogták.

A lőrinci és pásztói férfit a rendőrök előállították az Érdi Rendőrkapitányságra és - őrizetbe vételük mellett - csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására. Harmadik társukat még keresik a rendőrök. Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai az eljárás során vizsgálják, hogy a gyanúsítottak összefüggésbe hozhatók-e további hasonló bűncselekmények elkövetésével.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó/videó: police.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.