Pesti Srácok

Felülvizsgálja migrációs politikáját a CDU

Felülvizsgálja migrációs politikáját a CDU

Megkezdi 2015 óta követett migrációs politikájának felülvizsgálatát a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) - jelezte egy vasárnapi német lapinterjúban a párt elnöke.

Annegret Kramp-Karrenbauer a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy 2019-ben a hagyományos CDU-s "magkompetenciák" fejlesztésére, vagyis a biztonság, az erős állam és a gazdaságpolitika területére összepontosítanak. Elmondta: erősíteni kell a biztonsági szervek hatékonyságát, ezért februárban egy úgynevezett műhelytanácskozáson "a külső határ védelmétől kezdve a menedékjogi eljáráson át az integrációig az egész bevándorlási kérdést áttekintjük a hatékonyság szempontjából, a 2015-ös döntésektől máig".

A tanácskozásra az európai uniós határ-, és partvédelmi szervezettől (Frontex) a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalig (BAMF) számos intézménytől hívnak majd meg szakértőket, akikkel azt vizsgálják, hogy "hol és min kell javítani". Az idei egy "különleges választási év" - tette hozzá Annegret Kramp-Karrenbauer, utalva arra, hogy az európai parlamenti választás mellett tartományi parlamenti választást tartanak Brémában és három keleti, a volt NDK területén fekvő tartományban - Brandenburg, Szászország, Türingia -, amelyekben igen erős a CDU új jobboldali vetélytársa, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt. Hangsúlyozta, hogy a CDU-tól nemcsak az AfD-hez, hanem a Zöldekhez is álltak át szavazók. Ezért a biztonság és a "gazdasági kompetencia" mellett az is fontos, hogy a CDU teremtse meg az egyensúlyt a klímavédelem és Németország, mint "erős gazdasági nemzet" érdekei között.

A gazdaságpolitikával kapcsolatban arról is szólt, hogy Németország a szomszédos országokhoz képest jó helyzetben van, de "különböző külső és belső tényezők miatt a jólétünk nem annyira biztos, amilyennek tűnik". Így az Egyesült Államok és Kína közötti "kereskedelmi háború" a német ipart is nyomás alá helyezi, és "szociális piacgazdaságunk a rendszerek versenyében áll a kínai gazdasággal, amely nagyon sikeres, de értékfelfogása egészen más, mint a miénk" - mondta. A belső tényezőkről szólva hozzátette: meg kell vizsgálni, hogy miként lehet élénkíteni a belgazdasági konjunktúrát, és erősíteni a versenyképességet, például a vállalkozásokat terhelő adók és járulékok rendszerének reformjával.

PestiSracok facebook image

Annegret Kramp-Karrenbauer decemberben vette át a CDU vezetését; elődje Angela Merkel kancellár volt, aki október végén jelentette be, hogy befejezi pártvezetői tevékenységét, a kormányfői tisztséget pedig legfeljebb a ciklus végéig, 2021 őszéig tartja meg és utána visszavonul a politikából. A CDU és a bajor testérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének országos választói támogatottsága akkor történelmi mélyponton, az Emnid intézet mérése szerint 24 százalékon volt. A CDU/CSU azóta növelte táborát, az Emnid legutóbbi, a Bild am Sonntag című vasárnapi lapban ismertetett felmérése szerint támogatottsága január első hetében 31 százalékos volt, ami 2 százalékpontos emelkedés az egy héttel korábbihoz képest, és megközelíti a 2017-ben tartott szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson elért 32,9 százalékot.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.