Pesti Srácok

Fidesz: Több, mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér

Fidesz: Több, mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér

A Fidesz és a KDNP eddigi kormányzása alatt több, mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér - mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten.

Dunai Mónika szerint ugyanakkor, ha az ellenzéken múlik, ilyen ütemű emelés sem valósulhatott volna meg, ugyanis az ellenzéki pártok kezdettől fogva támadják azt a gazdaságpolitikát, amit a kormánypártok képviselnek. Értékelése szerint ennek a politikának köszönhető az, hogy Magyarország egyre jobban teljesít, egyre erősebb a magyar gazdaság. Évről évre emelkednek a bérek, csökkennek a munkát terhelő adók, és a minimálbér, illetve a szakmunkás minimálbér is jelentősen nőhetett - sorolta az eredményeket Dunai Mónika.

A fideszes politikus rámutatott: Gyurcsány Ferenc és a szocialista kormányok alatt ezeknek épp az ellenkezője történt. 2010 előtt teljesen legyengítették a magyar gazdaságot, tönkretették a magyar gazdaságot, Magyarországot, egymillió embert bocsátottak el a munkahelyéről, az adók az egekbe szöktek és a bérek nem, vagy csak kismértékben tudtak nőni - fejtette ki, hozzátéve: a minimálbér kisebb mértékben emelkedett a balliberális kormányok nyolc éve alatt, mint a Fidesz-KDNP kormányzás első négy évében. Mindezek alapján jól látható, hogy Magyarország jobban teljesít, mint a balliberális kormányok gazdaságpolitikája idején - összegzett Dunai Mónika.

A közszolgálati dolgozók március 14-ére hirdetett sztrájkjáról kérdésre elmondta: a különböző ágazatokban eddig is arra a törekedett a kormány, hogy emelje a béreket, hogy mindenki részese legyen azon eredményeknek, amelyeket az erősödő magyar gazdaság megtermel. A Munka törvénykönyve kapcsán sajnálatának adott hangot, hogy az ellenzéki pártok megvezették és becsapták a szakszervezeteket, és azok úgy foglalnak állást, ahogy az ellenzéki pártok. A kormánypártok azon vannak, hogy a Munka törvénykönyve az emberek érdekeit képviselje, és a folyamatos béremelésekkel azt szeretnék elérni, hogy minden család és minden ember jobban tudjon élni évről-évre - közölte a fideszes politikus.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Stockphoto

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.