Pesti Srácok

Nőtt a beadott menedékkérelmek száma tavaly Belgiumban

Nőtt a beadott menedékkérelmek száma tavaly Belgiumban

Miközben az Európai Unió egészében csökkent, Belgiumban emelkedett tavaly a beadott menedékkérelmek száma - jelentette a helyi sajtó pénteken. A Le Soir című napilap arról számolt be, hogy 2018-ban csaknem 23 500 ember folyamodott menekültstátusért Belgiumban, s ez 19 százalékos növekedés a megelőző évhez képest.

A menedékkérelmek száma nyár végén növekedésnek indult, visszafordítva a 2016 óta tartó folyamatosan csökkenő trendet, a kormány ezért novemberben és decemberben legfeljebb napi hatvanra korlátozta a beadható kérelmek számát.

Európában ezzel szemben tovább csökkent tavaly az illegálisan érkező bevándorlók száma, ez azonban a menedékkérelmek számában több országban nem mutatkozott meg, például Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában és Spanyolországban.

Míg a Spanyolországban regisztrált menedékkérők számának növekedését egyértelműen az Olaszországba irányuló migrációs útvonal visszaszorulása, a kikötők lezárása okozza, Belgium esetében nincsen ennyire világos magyarázat, különösen, mivel az érintettek jelentős részét még nem hallgatta meg a menekültek ügyeivel foglalkozó belga hivatal (CGRA).

PestiSracok facebook image

A cikk szerint ugyanakkor az emelkedést okozhatják az EU-n belüli úgynevezett másodlagos mozgások, például az, hogy a Németországban már elutasított kérelmezők a szomszédos Belgiumban is szerencsét próbálnak. A hivatalos kormányzati statisztikák szerint a menedékkérők legnagyobb csoportját a szíriaiak (3702) tették ki, akiket a palesztinok (2468), az afgánok (2030) és az irakiak (1758) követtek.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.