Pesti Srácok

Nőtt az antiszemitizmus a migrációs válság óta Európa több országban

Nőtt az antiszemitizmus a migrációs válság óta Európa több országban

Nőtt az antiszemitizmus a migrációs válság kezdete óta Európa több nyugat- és észak-európai országban a Migrációkutató Intézet legfrissebb kutatása szerint - mondta Veszprémy László Bernát, az intézet kutatója az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Hozzátette: azt vizsgálták, hogy a hivatalos statisztikákban milyen arányban reprezentáltak a bevándorlók az antiszemita atrocitások elkövetői között Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Hollandiában, Svédországban, Norvégiában és Dániában.

Kiemelte: az elemzések azt mutatják, hogy a vizsgált országokban az antiszemita incidensek elkövetőinek jelentős része, esetenként többsége muzulmán hátterű támadó volt.

Elmondta: Svédországon kívül mindegyik országról elmondható, hogy a 2014-es gázai konfliktus évében minden addigi - és azt követő - évet meghaladó számú antiszemita indíttatású atrocitás történt. Ebben az évben elsősorban a bevándorló hátterű emberek által elkövetett támadások száma nőtt meg a témával foglalkozó brit kutatók szerint - jegyezte meg Veszprémy László Bernát.

PestiSracok facebook image

MTI; Fotó: rt.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.