Pesti Srácok

Összeáll az MSZP és a Jobbik a szombati tüntetések szervezésében

Összeáll az MSZP és a Jobbik a szombati tüntetések szervezésében

A Jobbik és az MSZP közösen segíti a szakszervezetek szombati félpályás forgalomlassító akcióját Vásárosnamény, Fehérgyarmat és Záhony környékén – derül ki a Magyar Idők birtokába jutott dokumentumból. Ebben „Kedves barátom!” megszólítással a városnaményi szocialistáktól Szilágyi Istvánné osztja meg a Jobbik Szabolcs megyei alelnökével, Tóth Viktorral a demonstrációkon való részvételre buzdító felhívást, illetve a pontos menetrendet, azt kérve, hogy az egykori radikális párt is terjessze a dokumentumot.

Nincs központi döntés a demonstrációkban való részvételről, erről a megyei szervezetek önállóan határozhatnak – mondták a Magyar Időknek a szocialisták elnökségében. A lap forrásai szerint nem lehet kiemelni az MSZP és a Jobbik együttműködését, ugyanis valamennyi ellenzéki párt felvette a kapcsolatot a szakszervezetekkel, hogy miként segíthetnék akcióikat. Helyi szinten így DK–Jobbik, MSZP–DK, illetve bármilyen más összetételben támogathatja az ellenzék a szakszervezeti demonstrációkat – hangsúlyozták.

Ismert: az Országos Sztrájk­­előkészítő és Demonstrációszervező Bizottság szervezésében szombaton országszerte kezdődnek egy időben félpályás útlezárások, forgalomlassító akciók és kormányellenes tüntetések a túlóratörvény elleni tiltakozásul. A fővárosban a Blaha Lujza téren, az Oktogonon, a Szabadság híd pesti hídfőjénél, a Hősök terénél, valamint a Gundel étteremnél is demonstrációt szerveznek. A tüntetők ezekről a helyszínekről vonulnak a Kossuth térre, majd a Clark Ádám térre, ahol élőben kapcsolják majd a vidéki demonstrációk helyszíneit.

Forrás: Magyar Idők

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.