Pesti Srácok

Három új képviselő teheti le esküjét

Három új képviselő teheti le esküjét

Három új képviselő teheti le esküjét ma az Országgyűlésben. A tavaszi ülésszak első napján az igazságszolgáltatás tevékenységéről szóló beszámolókat is elfogadhatnak.

A házelnök - a parlament honlapján elérhető - napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd három új képviselő teheti le esküjét. A kormánypárti padsorokban Hollik István (KDNP) kormányszóvivő kerül a decemberben elhunyt Hirt Ferenc (Fidesz) helyére, míg a Jobbik frakciójából távozó Staudt Gábor és Szávay István helyére Csányi Tamás és Bencsik János érkezik.

A Ház ezt követően szavazhat a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2017-es beszámolóiról, az ezekről szóló vitákat ugyanis már tavaly lezárták. A képviselőknek ezután határozniuk kell a becsületsértés miatt feljelentett Budai Gyula (Fidesz) mentelmi jogáról, majd két ellenzéki képviselő: Tordai Bence (Párbeszéd) és Varju László (DK) tiszteletdíját csökkenthetik fegyelmi ügyeikben. Az interpellációkra ezúttal is két óra, míg az azonnali kérdésekre hatvan perc áll majd rendelkezésre. Az Országgyűlés kedden és szerdán folytatja kéthetes ülését, amely február 25-én, hétfőn érhet véget.

MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.