Pesti Srácok

Százmilliárdokkal részesülnek a települések a helyi iparűzési adóból

Százmilliárdokkal részesülnek a települések a helyi iparűzési adóból

Vaskos bevételük származik az önkormányzatoknak a helyi iparűzési adóból: 2017-ben nagyjából 640 milliárd forintot fizettek be az ország vállalkozásai a helyhatóságoknak. Az összeg ötöde a fővárosi önkormányzathoz került, de a budapesti kerületek és a megyei jogú városok is milliárdos summára tettek szert - írta a Magyar Idők kedden.

Izer Norbert adóügyi államtitkár a lapnak úgy fogalmazott: a magyar gazdaság bővülésével a hazai vállalkozások növekedésével a települések is jól járnak. Hozzátette, hogy az állami intézkedések közvetlenül is segítik az önkormányzatokat; erre példa, hogy a helyhatóságok az elmúlt években több, mint 1300 milliárd forintos adósságtól szabadultak meg.

A Pénzügyminisztérium a lap számára összegezte a 2017-es iparűzésiadó-adatokat (ezek jelenleg a legfrissebbek, a 2018-as adóbevallásokat tavasszal kell leadniuk a cégeknek). Eszerint a legnagyobb iparűzésiadó-bevételt a fővárosi önkormányzat könyvelhette el 132 milliárd forinttal, a második helyen Győr szerepelt 23 milliárd forinttal. A lista első huszonöt helyén zömmel fővárosi kerületeket és megyei jogú városokat találni. 2017-ben egy híján száz önkormányzat mutathatott fel egymilliárd forint feletti adótételt: a sort záró Ózd, Mátészalka és Kisvárda néhány tízmillióval lépte át ezt a határt - írta a lap.

Izer Norbert a Magyar Időknek hangsúlyozta: az elmúlt években a kormány nagyszabású programot indított az adóadminisztráció csökkentéséért, és a papírmunka a helyi iparűzési adó esetében is egyszerűbbé vált.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Magyar Idők; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.