Pesti Srácok

Azbej Tristan: Célunk, hogy az Európai Unió is magáévá tegye a Hungary Helps Programot

Azbej Tristan: Célunk, hogy az Európai Unió is magáévá tegye a Hungary Helps Programot

Az a célunk, hogy az Európai Unió is magáévá tegye mindazt, amit a Hungary Helps Program képvisel - mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára vasárnap Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján.

Azbej Tristan kiemelte: a magyar programról bebizonyosodott, hogy működik, ezért a következő lépés, hogy minél több kormányzatot és nemzetközi szervezetet meggyőzzenek arról, hogy a segítségnyújtásnak ez a formája jó.

- tette hozzá. Az államtitkár úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Az államtitkár elmondta: a cél, hogy a Hungary Helpsből idővel V4 Helps legyen. A lengyel-magyar együttműködés már meg is valósult, a két ország közösen támogat egy közel-keleti ortodox árvaházat - jegyezte meg.

- tette hozzá. Azbej Tristan közölte: mi megkérdezzük közvetlenül azt, akinek segíteni szeretnénk, hogy mire van szüksége. Közvetlenül támogatjuk a helyi keresztény közösségeket, "nem vonunk be nagy, nemzetközi, átláthatatlan szervezeteket és ügynökségeket".

Az államtitkár példaként említette, hogy a Ninivei-fennsíkon lévő Tell-Aszkuf települést, ahonnan 2014-ben 1300 család menekült el, az épületek többsége pedig megsérült, kevesebb, mint 2 millió euró, közvetlenül eljuttatott magyar támogatással sikerült újjáépíteni, és így 1000 család visszaköltözhetett otthonába. A településnek a visszaköltözők új nevet adtak: "Tell-Aszkuf, Magyarország leánya". Hozzátette: ez jó visszajelzés Magyarországnak, megmutatja, hogy a közvetlen, célzott támogatás jó, és ezt a példát "be kell mutatnunk a nemzetközi közösségnek". Azt szeretnénk, ha "Magyarország leánya" mellett felépülne a "Németország fia" vagy az "ENSZ unokája" település is - mondta Azbej Tristan.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.