Pesti Srácok

Roman Joch: Létező jelenség Nyugaton a "Közép-Európa-fóbia"

Roman Joch: Létező jelenség Nyugaton a "Közép-Európa-fóbia"

Létező jelenség Nyugaton a „Közép-Európa-fóbia” - mondta a Magyar Nemzetnek Roman Joch cseh kutató. A konzervatív Obcansky Institut vezetője szerint a térségünk iránt érzett gyűlölet ellen csak egységesen védekezhet a régió, ezen a fronton pedig sok eredményt elért: Ausztria, Olaszország és Dánia is több szempontból a közép-európai utat kezdte el követni.

– mondta a Magyar Nemzetnek Roman Joch, a prágai konzervatív agytröszt, az Obcansky Institut vezetője.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet Joch. A Magyar Nemzet kérdésére, hogy mit tehetünk a régióban a Nyugatról felénk áradó gyűlölet ellen, a kutató közölte: a térség csak akkor fordíthat ezen a helyzeten, ha egységet képvisel.

– jelentette ki. Felhívta a figyelmet arra is: a nyugat-európai nemzetek állampolgárai a saját bőrükön érzik a migráció mellékhatásait, ezért aztán az ottani politikai elit egyre óvatosabb. Álláspontja szerint az európai diskurzus egyik fontos fordulópontja volt, hogy 2017-ben Ausztriában jobboldali, a tömeges bevándorlással szemben kritikus koalíciós kormány került hatalomra.

– hangsúlyozta. Úgy véli, nagy áttörés volt továbbá, hogy 2018-ban a jobboldali erők győztek Olaszországban, de Dániában is változott a migrációról folytatott diskurzus, a közép-európai régió iránti nyugati gyűlöletet pedig mindenekelőtt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének 2014-es pozícióba kerülése szította fel.

– állította Joch.

– hívta fel a figyelmet a kutató.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: info.cz

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.