Pesti Srácok

Az EBESZ szerint tiszteletben tartották a szabadságjogokat az ukrán választásokon

Az EBESZ szerint tiszteletben tartották a szabadságjogokat az ukrán választásokon

Kedvezően értékelték a nemzetközi szervezetek megfigyelői az ukrán választások vasárnap megtartott második fordulóját - mondta Giorgi Cereteli, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Parlamenti Közgyűlésének elnöke, a szervezet rövid távú ukrajnai választási megfigyelői missziójának koordinátora hétfői kijevi sajtótájékoztatóján.

Cereteli az EBESZ választásokkal foglalkozó testülete, a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR), az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének és az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének megfigyelői által készített előzetes értékelést ismertette az ukrajnai választásokról. Szavai szerint a 2019-es elnökválasztásokon Ukrajnában megfelelő verseny alakult ki, és tiszteletben tartották az alapvető szabadságjogokat. Hozzáfűzte, hogy a "nyugodt hatalomátadásnak lehetőséget kell teremtenie a demokratikus intézmények még további erősítésére és az elszámoltathatóságra". Cereteli felrótta viszont, hogy a két forduló előtti kampányokra jellemző volt a társadalmat foglalkoztató kérdéseket taglaló valódi párbeszéd hiánya.

- összegezte az értékelést nemzetközi megfigyelők koordinátora. Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint 44 országból összesen 685 nemzetközi megfigyelő vett részt a mostani ukrán elnökválasztáson.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.