Pesti Srácok

Az LMP, a Jobbik és a Sétáló Budapest azzal vádolja az MSZP-t, hogy az ellenzék megosztására játszik - A fél ellenzék kiegyezett egymással

Az LMP, a Jobbik és a Sétáló Budapest azzal vádolja az MSZP-t, hogy az ellenzék megosztására játszik - A fél ellenzék kiegyezett egymással

A Jobbik és az LMP budapesti elnökei, illetve a Sétáló Budapest (Puzsér Róbert) csapata szomorúan veszi tudomásul, hogy Budapesten az MSZP tudatosan az ellenzék megosztására játszik - írják szombati közleményükben. Mint kifejtik, szerintük a szocialisták nem beszélnek programról, nem egyeztetnek Budapest jövőjéről, hanem kizárólag pozíciókkal seftelnek. Ezzel ellehetetlenítik a teljes ellenzéki együttműködést. Ezt megelőzően az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum és a DK felosztotta egymás között csaknem valamennyi kerületi polgármesterjelölti helyet. Ismert, a főpolgármester-jelölti verseny első fordulójában Karácsony Gergely nyert Horváth Csabával szemben. Utóbbi a megegyezés szerint Karácsony helyén, Zuglóban indulhat. A Jobbik és az LMP már fölsorakozott Puzsér Róbert mögött, aki az úgynevezett előválasztás második fordulójában Karácsony Gergely ellen versenyezne. Eközben az MSZP roma szervezetei elutasították, hogy pártjuk összefogjon a Jobbikkal. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke közölte: az LMP-t mindenképpen várják az összefogásba. Velük a tárgyalások nem jutottak olyan szintre, hogy budapesti szintű megállapodást kössenek, de a 23 kerület többségében vannak helyi megállapodások. A Jobbikkal kapcsolatban azt mondta: helyi szinten lehetőséget biztosítanak a megállapodásra, de polgármesteri szintű egyezségre nem látnak lehetőséget.

A Jobbik és az LMP budapesti elnökei, illetve a Sétáló Budapest csapata szombati közleményében úgy fogalmaznak: a bemutatott polgármesterjelöltekkel és a mögöttük álló pártszövetséggel nem lehet leváltani a Fideszt, hiszen éppen ők okozták a kétharmadot, és számos esetben a mai napig helyi szinten kollaborálnak a narancsuralommal.

Hozzáteszik:

PestiSracok facebook image

Kiemelték:

A szombati bejelentés szerint az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum így osztotta fel egymás között a kerületeket:

I. kerület: V. Naszály Márta, Párbeszéd (jelenleg kerületi képviselő).

II. kerület: Őrsi Gergely, MSZP, a fővárosi MSZP ügyvezető alelnöke (kerületi képviselő).

III. kerület: Kiss László, MSZP (kerületi képviselő).

IV. kerület: Déri Tibor, Momentum (itt eredetileg Szalma Botond, a volt KDNP-s indult volna, de családi okokra hivatkozva visszalépett).

V. kerület: Tüttő Kata, MSZP (jelenleg a XII. kerületben önkormányzati képviselő).

VI. kerület: Soproni Tamás, Momentum.

VII. kerület: Niedermüller Péter, DK (európai parlamenti képviselő).

VIII. kerület: Pikó András, Momentum.

IX. kerület: Nincs döntés.

X. kerület: Somlyódy Csaba, MSZP (jelenleg helyi képviselő).

XI. kerület: László Imre, DK (jelenleg parlamenti képviselő).

XII. kerület: Élő Norbert, DK. (A hvg.hu szerint Élő cége 2017 decemberében kibérelt egy önkormányzati ingatlant a XI. kerületben; rá egy hónapra jelezte, meg is akarja venni, méghozzá a környékbeli ingatlanok árának a feléért-harmadáért, 8-9 millió forintért. Élő ezek után visszatáncolt az áron aluli vásárlástól.)

XIII. kerület: Tóth József, MSZP (jelenleg is polgármester).

XIV. kerület: Horváth Csaba, MSZP.

XV. kerület: Németh Angéla, DK (jelenleg is polgármester).

XVI. kerület: Nemes Gábor, DK.

XVII. kerület: Gy. Németh Erzsébet, DK (jelenleg a párt fővárosi képviselője).

XVIII. kerület: Szaniszló Sándor, MSZP.

XIX. kerület: Gajda Péter, MSZP (jelenleg is polgármester).

XX. kerület: Szabados Ákos, független/MSZP (jelenleg is polgármester).

XXI. kerület: Takács Mónika, MSZP (helyi képviselő).

XXII. kerület: Havasi Gábor, Momentum.

XXIII. kerület: a Momentum állíthat jelöltet.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke közölte: az LMP-t mindenképpen várják az összefogásba. Velük a tárgyalások nem jutottak olyan szintre, hogy budapesti szintű megállapodást kössenek, de a 23 kerület többségében vannak helyi megállapodások. A Jobbikkal kapcsolatban azt mondta: helyi szinten lehetőséget biztosítanak a megállapodásra, de polgármesteri szintű egyezségre nem látnak lehetőséget.

Forrás: MTI/hvg.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.