Pesti Srácok

Három pert is elbukott Márki-Zay, mert hazudott

Három pert is elbukott Márki-Zay, mert hazudott

A helyi kórház jó hírnevét sértő kijelentései mellett két másik ügyben is elmarasztalta a Szegedi Ítélőtábla Márki-Zay Péter (független) hódmezővásárhelyi polgármestert - közölte a Fidesz helyi közgyűlési frakciójának vezetője szerdán az alföldi városban. Hegedűs Zoltán sajtótájékoztatóján elmondta: a táblabíróság a polgármester egy helyi vállalkozóról és a város korábbi aljegyzőjéről tett - önkormányzati ingatlanok értékesítését érintő - valótlan kijelentéseiről állapította meg jogerős döntésével kedden, hogy azokkal a politikus megsértette a felperesek jó hírnevét.

A frakcióvezető közölte: a táblabíróság az aljegyzőnek 700 ezer, a vállalkozónak félmillió forintot sérelemdíjat ítélt meg. Mindezeken túl a polgármestert eltiltották a további jogsértéstől, valamint a több százezer forintos perköltséget is meg kell fizetnie. Hegedűs Zoltán úgy fogalmazott: Hódmezővásárhelyt olyan "látszatpolgármester" irányítja, akinek három jogerős bírósági ítélete is van arról, hogy hazudik, amivel a polgármester lassan Gyurcsány Ferenc babérjaira tör.

Kószó Péter (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő elmondta: két meghatározó munkatárs, a városfejlesztési iroda vezetője és helyettese távozott az önkormányzattól negyedszázados munkaviszony után. A két szakember több, mint 300 milliárd forintnyi hódmezővásárhelyi fejlesztés megvalósítását koordinálta a tervezéstől a közbeszerzésen át egészen az átadásig. A két kulcsember felmondásának előzménye, hogy az április 12-i közgyűlésen a város környéki turisztikai kerékpárút-hálózat építéséről vita alakult ki, a polgármester pedig mindkét köztisztviselőt nyilvánosan megalázta, és becsmérelte munkájukat - tudatta a politikus. A képviselő kijelentette: egyértelműen Márki-Zay Péter felelőssége az is, hogy a polgármesteri hivatal mulasztása miatt a Magyar Államkincstár befagyasztotta az önkormányzat finanszírozását. A döntés oka, hogy az önkormányzat a március 10-i határidőt követően háromszori felszólítás ellenére sem tudott elszámolni a tavalyi normatív támogatással.

PestiSracok facebook image

- mondta Kószó Péter.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.