Pesti Srácok

Szijjártó az Orbán-Trump találkozóról: Közös pont, hogy mindkét félnek a nemzet az első

Szijjártó az Orbán-Trump találkozóról: Közös pont, hogy mindkét félnek a nemzet az első

Az amerikai elnök és a magyar kormány egyformán erőteljes migrációellenes álláspontot képvisel, Magyarország pedig éppúgy megvédi saját határait, ahogy azt az Egyesült Államok is teszi - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

Szijjártó Péter azzal összefüggésben beszélt erről, hogy Donald Trump amerikai elnök május 13-án munkalátogatáson látja vendégül Orbán Viktor miniszterelnököt. Kiemelte: az amerikai elnök és a magyar kormány hasonló álláspontot képvisel számos világpolitikai dilemmában, hiszen mindkét félnek a nemzeti érdek az első, továbbá a saját polgárainak biztonságát tekinti a legfontosabbnak, a keresztény értékek és a keresztény kultúra vívmányainak megvédése mellett.

- fogalmazott Szijjártó Péter, hozzátéve: ahogy európai szinten kialakulóban van egy szövetség a migrációellenes politikai erők között, úgy globálisan is formálódóban van egy hasonló szövetség. A miniszter aláhúzta: a találkozó arra is kiváló alkalmat ad, hogy Donald Trump és Orbán Viktor összehangolja a két ország migrációellenes álláspontját és tevékenységét a nemzetközi szervezetekben, továbbá lehetőség nyílik a kétoldalú politikai, gazdasági és védelmi együttműködések megvitatására is. Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy reményeik szerint az európai polgárok a brüsszeli bürokraták helyett a nemzeti érdekeket képviselő politikusok kezébe helyezik a kontinens jövőjét az EP-választáson.

PestiSracok facebook image

- mondta a tárcavezető. Hangsúlyozta: a közép-európaiak, a magyarok és az olaszok is azt az álláspontot képviselik, hogy a migrációt meg kell állítani, azonban Brüsszelben és Nyugat-Európa számos országában inkább szervezni kívánják azt.

- emlékeztetett, majd kiemelte: egy ország, egy nemzet csak akkor lehet erős, ha ragaszkodik a saját kultúrájához, vallásához, történelmi örökségeihez, hagyományaihoz.

- fogalmazott.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.