Pesti Srácok

Zelenszkij felülvizsgálná az IMF-fel kötött megállapodást

Zelenszkij felülvizsgálná az IMF-fel kötött megállapodást

Ukrajna a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodást felülvizsgálná, vagy helyette újat kötne a parlamenti választások után - jelentette ki az új ukrán elnök egyik tanácsadója.

Volodimir Zelenszkij hétfőn tette le a hivatali esküt, majd bejelentette a parlament feloszlatását. Oleg Ustenko elnöki tanácsadó azt mondta, hogy a parlamenti választások után lehetne új programot indítani az IMF-fel. Hozzátette: javaslata szerint valamikor június és augusztus között kezdődnének az egyeztetések a Nemzetközi Valutaalappal egy új program elindításáról, vagy a jelenlegi felülvizsgálatáról.

Az IMF tavaly decemberben hagyott jóvá egy 14 hónapra szóló, 3,9 milliárd dolláros új készenléti hitelkeretet, amelynek első, 1,4 milliárd dolláros részletét még abban a hónapban át is utalta. Az új készenléti hitelkeret a 2015-ben elindított 17,5 milliárd dolláros, négyéves IMF-program kiváltása, mivel annak lejárt a határideje. Egyébként abból a négy év alatt Ukrajna csak 8,7 milliárd dollárt tudott több részletben felvenni.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.