Pesti Srácok

A bitcoinnak nagyobb a károsanyag-kibocsátása, mint Jordániának

A bitcoinnak nagyobb a károsanyag-kibocsátása, mint Jordániának

A bitcoin kriptovaluta a számítógépek akkora teljesítményét veszi igénybe, olyan mennyiségű energiát használ fel, hogy szén-dioxid-kibocsátása nagyobb, mint Jordániának - állapította meg egy német tanulmány.

A Müncheni Műszaki Egyetem kutatói Christian Stoll vezetésével kiszámították, mekkora a bitcoin ökológiai lábnyoma. A 2018. novemberi állás szerint azoknak a számítógépeknek, amelyek bitcoint állítanak elő, évente mintegy 45,8 billió (ezermilliárd) wattórára van szükségük. A tanulmány szerint ez évente 22-22,9 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával jár; ez Jordánia és Srí Lanka éves kibocsátása között helyezkedik el - írták a Joule című szaklap friss számában.

A bitcoin elektromos fizetőeszközt, melyet bankrendszeren kívül, közvetítő intézmény nélkül bocsátanak ki, egy Nakamoto Szatosi álnevű ember találta ki 2008-ban. Megbízhatóságáról és a biztosításról a blokklánc nevű technológia gondoskodik. 2017-ben járt a csúcson, akkor 1 bitcoin majdnem 20 ezer dollárt (5,7 millió forint) ért. Hogy ne kerüljön túl sok bitcoin a piacra, bonyolult kriptográfiai feladványokat kell megoldani, vagyis "bányászni" kell a kriptovalutát, mint a nemesércet. Az elmúlt években egyre komplexebb feladatokat kell megoldani ahhoz, hogy a bitcoin-blokklánchoz új blokkot adhassanak. 2011 januárjában egy bitcoinbányász egy akkori, úgynevezett grafikai processzorral dolgozva arra számíthatott, hogy naponta több, mint két blokkot talál. Tavaly novemberben ugyanez a bányász - a 2011-es technológiával - az egyre nehezedő feladványok miatt azzal számolhatott, hogy nagyjából 472 ezer évente talál egy blokkot. A legnagyobb teljesítményű bányászrendszer várhatóan 21 évente talál egy blokkot. Blokkonként 12,5 bitcoinnal számolva naponta 1800 bitcoint bányásznak.

Stoll és kollégái a bitcoinbányászathoz való hardverek gyártóinak adatait használták, hogy az energiafelhasználást kalkulálják. A szerverek, a készülékek és a bányászokat összekötő internetcsomópontok IP-címei alapján kinyomozták a bányászszámítógépek székhelyeit. A székhelyek energiaellátásának összetétele alapján kiszámolták a számítógépes "bányásztanya" széndioxid-lábnyomának nagyságát, kalkuláltak a hűtésigénnyel és a kiegészítő eszközökkel is. Megállapították, hogy a bitcoinok nagy részét Izlandon bányásszák, ahol az áramot nem fosszilis forrásokból állítják elő.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: bitcoin.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.