Pesti Srácok

Gyurcsány célja, hogy átvegye a kezdeményezést az MSZP-től

Gyurcsány célja, hogy átvegye a kezdeményezést az MSZP-től

A Demokratikus Koalíció elnökének, Gyurcsány Ferencnek az a célja, hogy teljesen átvegye a kezdeményezést az MSZP-től - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elemző azt mondta: azzal, hogy Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd politikusa megnyerte az ellenzék főpolgármester-jelölti előválasztását, a szocialista párt rövid időre a "víz felett" tud maradni. Deák Dániel úgy fogalmazott: most Gyurcsány Ferencnek az a terve, hogy "az MSZP-t teljesen ellehetetlenítse, tönkretegye, szünetel".

- tette hozzá. Véleménye szerint mindez azt is jelenti: Gyurcsány Ferencnek az az érdeke, hogy Karácsony Gergely veszítsen Budapesten, hiszen ellenkező esetben az MSZP stabilizálhatná saját helyzetét.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.