Pesti Srácok

Gyurcsány idején privatizálták a MAHART Passnave Kft.-t

null

A Hableány balesetét okozó svájci rendezvényhajó tulajdonosi viszonyait is felrótta Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője hétfőn a parlamentben, amikor Orbán Viktorhoz intézett kérdésében a kormányt tette felelőssé a tragédiáért. Arra utalt többek között, hogy a Viking svájci tulajdonosának közös cége van a magyar állammal, és ez a cég fölözi le a dunai hajózás profitját. A tények azonban árnyalják az ellenzéki képviselő állítását - írja a Magyar Nemzet.

A MAHART Passnave Kft.-t ugyanis a második Gyurcsány-kormány idején, 2008-ban privatizálták. Új tulajdonosai a még 1948-ban, a magyar szocializmus megalapozásának időszakában létrehozott Masped Zrt. és az Európa Rendezvényiroda Kft. lettek; előbbi 84 százalékban, utóbbi 16 százalékban gyakorolta a tulajdonosi jogokat.

Öt évvel később, immár a második Orbán-kormány regnálása idején ismét állami kézbe került a személyhajózásra szakosodott társaság többségi tulajdona, méghozzá sajátos tranzakcióval és fizetési teljesítéssel: 2013 októberében a magyar állam a Masped tulajdonrészéből megvásárolt 51 százalékot, majd a vételárat a következő öt esztendő osztalékából fizette ki. A MAHART Passnave Kft.-t 2013-ban vásárolta meg a magyar állam számára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Idén márciustól a cég feletti tulajdonosi jogokat az állami Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorolja.

A Masped megmaradt 33 százalékos üzletrészét, valamint az Európa Rendezvényiroda Kft. 16 százalékát, vagyis összesen a MAHART Passnave Kft. 49 százalékát pedig a svájci Viking River Cruises vásárolta meg. A MAHART Passnave Kft. egyik korábbi tulajdonosának, az Európa Rendezvényiroda Kft.-nek a tulajdonosi köre – azaz Ablonczy Péter, Sztankó Attila Gyuláné, Sztankó Attila Gyula és Ablonczyné Markó Judit – megegyezik a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. tulajdonosaival.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.