Pesti Srácok

Ma köszöntjük az édesapákat

Ma köszöntjük az édesapákat

Az Apák Napja az Amerikai Egyesült Államokból ered, itt 1966 óta ünneplik június harmadik vasárnapján az édesapákat. Magyarországon 1994-ben a United Way indított mozgalmat a honosítására. Bár a katolikus egyház március 19-én Szent József napját már korábban is Apák Napjaként tartotta számon az egyházi naptárban, és Szent Józsefet állította mintaként az édesapák elé, az utóbbi időben, ahogy világszerte egyre elterjedtebbé vált a júniusi világnap, hazánkban ez került be a köztudatba. Egyszóval ma van Apák Napja; köszöntsük néhány kedves szóval őket, emlékezzünk meg az édesapákról, akiknek szerepe éppen olyan fontos egy gyermek és a család életében, mint az édesanyáké.

A világnap eredete Sonora Smart Dodd nevéhez köthető, akit öt testvérével egyedül nevelt fel az édesapjuk. Édesanyjuk a hatodik gyermeke születésénél meghalt. Mrs. Dodd már felnőttként úgy gondolta, kivételes édesapja volt, akit meg kell ünnepelni. 1910-ben felkereste a helyi, spokane-i papot, és megkérte, hogy mondjon egy misét édesapja emlékére. A misét június harmadik vasárnapján tartották, ez a nap vonult be a történelembe Apák Napjaként. Még Johnson elnök nyilvánította hivatalosan Apák Napjává június harmadik vasárnapját 1966-ban, majd Nixon elnök iktatta törvénybe 1972-ben. Azóta az USA-ban hivatalosan ünnepnap június harmadik vasárnapja. Ma már a világ számos országában e napon köszöntik a gyermekek az édesapjukat. Magyarországon a két világháború között egy gyermekszervezet próbálta az ünnepet a magyar köztudatba átültetni – nem sok eredménnyel. 1994-ben indult az a mozgalom, ami végül meghonosította az ünnepet itthon is.

Vezető kép: Shutterstock

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.