Pesti Srácok

Puzsér mögül a Jobbik is kihátrál?

Puzsér mögül a Jobbik is kihátrál?

Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatását. További sikeres előrelépést kívánok nekik a politikai közép felé vezető úton, mert Magyarországnak szüksége van egy mérsékelt, konzervatív pártra - írta Puzsér Róbert tegnapi Facebook-bejegyzésében, amelyet sokan úgy értelmeztek, hogy az LMP után a publicista a Jobbik támogatását is elvesztette a főpolgármesteri székért folytatott küzdelemben - írja a Magyar Nemzet.

Puzsér Róbert a Magyar Nemzet megkeresésére kifejtette: az LMP-vel, valamint a Jobbikkal kötött megállapodás a zöldpárt kilépésével megszűnt. Egy párt támogatása kevés a Sétáló Budapest programhoz, annak megerősítéséhez a négy centrumpárt közül – Kétfarkú Kutya párt, Momentum, LMP, Jobbik – legalább kettőre volna szüksége – fogalmazott Puzsér, aki szerint az előválasztásig nincs értelme egyeztetéseket folytatni. Szavai szerint „a parkolási maffia bábjaként működő” Karácsony Gergellyel semmilyen körülmények között sem lesz alku.

Zaránd Péter kampányfőnök az Azonnali.hu-nak úgy fogalmazott: a történtek ellenére egyeztetnek a Jobbikkal, hogy kialakítsanak egy új megállapodást. A Jobbik budapesti választmánya holnap ül össze. A küldöttek valószínűleg pontot tesznek az ügy végére, és kiderül, hogy ­támogatják-e Puzsért. Mint arról beszámoltunk, hétfőn Puzsér Róbert kilépett az előválasztási folyamatból. A publicista többek között azt kifogásolta, hogy az LMP és a Jobbik nem kap elég helyet Budapesten, ahol saját jelöltet indíthatnának. Az elővoksolási részvétel lemondása miatt az LMP – annak ellenére, hogy Puzsér kiállt a párt érdekeiért – szakított a publicistával.

Mint ismert, az ellenzék egy előválasztáson szeretné eldönteni, hogy ki legyen Tarlós István budapesti főpolgármester kihívója az őszi önkormányzati választáson. Jelen állás szerint az előválasztáson ketten mérkőznek meg: Kerpel-Fronius Gábor és Karácsony Gergely. Az elővoksolás nyertese csatlakozik a többi kihívóhoz, Puzsérhoz, Sermer Ádámhoz és a Mi Hazánk jelenleg ismeretlen jelöltjéhez, hogy megpróbálja kiütni Tarlós Istvánt a főpolgármesteri székből.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.