Pesti Srácok

Itt vannak Orbán Viktor legjelentősebb tusványosi beszédei az Origo összeállításában

Itt vannak Orbán Viktor legjelentősebb tusványosi beszédei az Origo összeállításában

Tusványos nemcsak a Kárpát-medencében és Közép-Európában igazodási pont, hanem a nagyvilágban is. Itt olyan fajsúlyos témakörök kerülnek terítékre, mint például a keresztény identitás, a biztonság, a bevándorlás vagy a nemzetállamok kérdése. Az Origo összegyűjtötte Orbán Viktor tusnádfürdői beszédeit.

Az Origo remek összeállítást készített Orbán Viktor eddigi tusnádfürdői beszédeiből mazsolázva. Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke, a Tusványosi Szenátus társelnöke azzal kapcsolatban, hogy miről szólhat majd Orbán Viktor idei előadása, úgy fogalmazott:

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója pénteken az M1-en úgy fogalmazott: Magyarországon 2010 előtt stratégiahiányos volt a politika, az akkori kormányoldal stratégiája csak a Nyugat másolása volt, ezzel szemben Orbán Viktor modellformáló, modelladó stratégiát nyújt, amely röviden az Isten, haza, család, munka címszavakkal szimbolizálható.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor az elmúlt lassan két évtizedben mindig olyan beszédeket mondott a székelyföldi településen, amely alapvetően határozta meg az ezt követő hónapokat - írja az Origo. 2018-ban a Kárpát-medence újjáépítését nevezte Magyarország egyik legfontosabb tervének Orbán Viktor. A miniszterelnök kijelentette, hogy a liberális demokráciának vége, mert csak a liberális tartalom maradt, de a demokratikus értékek már kivesztek belőle. Minden országnak joga van a keresztény kultúrát és a határokat megvédeni és a bevándorlásra nemet mondani - mondta a miniszterelnök.

2017: Az a kérdés, hogy Európa az európaiaké marad-e

Két évvel ezelőtt Orbán Viktor arról beszélt, hogy a gazdasági problémák megoldására a migráció nem válasz, az EU-nak pedig vissza kell nyernie szuverenitását a Soros-birodalommal szemben. Most készítik Európát elő arra, hogy átadja a területét egy új, kevert, muszlimizált Európának – állapította meg akkor összegzésként a miniszterelnök.

- részletezte. Magyarország volt az, amely a V4-ek segítségével megállította az Európába özönlő migránsinváziót - jelezte. Orbán Viktor megfogalmazta a XXI. század legfontosabb történelmi kérdését is:

Orbán Viktor megismételte: amíg ő Magyarország miniszterelnöke, addig a kerítés a helyén marad, és a határokat meg fogja védeni. Ugyanakkor rámutatott: az ellenzék nyíltan hirdeti, hogy hatalomra kerülése esetén a kerítést lebontja, egyetért a migránsok beengedésével és kötelező szétosztásával, és készen áll arra, hogy Európát átadja egy új, kevert összetételű népesség számára. A 2018-as választás eredménye bizonyította: a magyarok az Orbán Viktor által meghirdetett utat akarják követni.

Elsőként állt ki Donald Trump mellett

Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában! – így szólt a mottó 2016-ban Tusványoson. Orbán Viktor azt mondta, hogy örül a lehetőségnek, hogy nem politikusként van jelen a szabadegyetemen, ezért nyíltabban, közérthetőbben beszélhet. Ez azért is volt fontos, mert túl sok volt az aktuális esemény: a brexit, Donald Trump elnökjelöltsége, a nizzai és müncheni merényletek. Orbán Viktor kifejtette, hogy a terror és a migránshullám csak a tünetei valaminek; a mélyebb okokat kell keresni. Három pontban foglalta össze, hogy mit kellene tennie az Európai Uniónak.

  1. Abbahagyni a denacionalizálást. Minden kezdeményezést meg kell állítani, amely jogköröket vesz el a tagországoktól.
  2. Az EU áltatja magát, amikor globális szereplőként tetszeleg. Ezt is abba kell hagyni. A brexit után az Európai Unió végképp regionális szereplő lesz.
  3. Fel kell hagyni Európa idealizálásával is. Van olyan, ami ellen Brüsszel nem, de mi tudunk védekezni. Be kell látni, hogy nem igaz, hogy a több Európa jobb.

Orbán Viktor utolsó mondata ez volt: "Azt akarjuk, hogy Magyarország biztos pont maradjon egy bizonytalan világban."

Előadás az illiberális demokráciáról

2014-ben Tusványos mottója a következő volt: "Történetekből történelem". Ekkor vezette be a politikába Orbán Viktor az illiberális demokrácia fogalmát. Azt mondta, hogy újra kell szervezni az államot, liberális demokrácia helyett illiberális demokráciát kell kiépíteni. Többek között ezt mondta: "...ami Magyarországon ma történik, értelmezhető úgy, hogy a mindenkori politikai vezetés ma arra tett kísérletet, hogy az emberek személyes munkája és érdeke, amelyet el kell ismerni, a közösség, a nemzet életével szoros összefüggésben álljon, a kapcsolat megmaradjon, és ez a kapcsolat erősödjön. Vagyis a magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni, sőt, építeni kell.

- mondta.

Orbán Viktor 2010-ben: Egy korszaknak véget vetettünk

A nyugati típusú kapitalizmus került válságba, az a felfogás, hogy a kapitalizmus majd elhozza a jólétet, az állam pedig tartsa távol magát a gazdaságtól - fejtette ki 2010-ben, első kétharmados győzelme után Tusnádfürdőn Orbán Viktor. Márpedig a sikeres kapitalizmushoz nem csupán szabad és hatékony piacra van szükség, hanem morális alapokra is. Magyarországon kétharmados forradalom történt - mondta a világválság tapasztalatait összegezve.

- tette hozzá -, ez volt az a korszak, amikor a rendes, becsületes emberek állandó vesztesekké váltak. Olyan berendezkedést akarunk felépíteni Magyarországon, amelyben a tisztességes, becsületes ember jobban jár, mint az, aki nem tartja be a törvényeket - mondta Orbán Viktor. A spekulánsok eddigi húsz évével szemben a becsületes, törvénytisztelő emberek országát akarjuk felépíteni - hangsúlyozta.

Hazugságra nem lehet kormányzást építeni

"Politikai hazugságra" nem lehet kormányzást építeni, mert az aláássa az ország jövőjét, árt a gazdaságnak és tönkreteszi a demokratikus alapokat - fejtette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke 2006-ban Tusnádfürdőn, bírálva az akkori Gyurcsány-kormány nemzetpolitikáját. Orbán Viktor kiemelte: ez a fajta hazugság aláássa az ország jövőjét. Nagy kárt okoz gazdasági téren, hiszen a korszerű piacgazdaság nem viseli el az igazmondás hiányát, a befektetők egy idő után elveszítik bizalmukat. A másik súlyos következmény az, hogy az ilyen magatartás tönkreteszi a demokratikus alapokat, hiszen a választás nem más, mint szerződés az adott párt és a választók között arról, mit ígér az az erő a szavazatokért cserébe. Ha ezt a "szerződést" az egyik fél megszegi, akkor a demokrácia alapelvét sérti meg - mondta Orbán Viktor.

"A baloldal egyetlen célja Moszkva kiszolgálása volt"

2005-ben Tusványos mottója ez volt: Összetartozunk? – Az Európai Unió kihívásai és lehetőségei. Orbán Viktor beszédében volt pár mondat, ami aztán hetekig témát szolgáltatott a sajtónak:

Orbán Viktor arról beszélt, hogy a baloldal egyetlen célja Moszkva kiszolgálása volt, ahol a szovjet pártfőtitkárok nem tettek mást, mint folytatták a régi cárok birodalomépítő stratégiáját.

Fel kellett tenni az i-re a pontot

1998-ban, első választási győzelme után Orbán Viktor azt mondta, azzal, hogy "az ország már de facto, jövő áprilistól pedig de jure is a NATO tagja, a magyar állampolgároknak nem kell többé aggódniuk külső forrásból fakadó személyes vagy vagyoni fenyegetettség miatt".

Orbán Viktor beszédét minden évben tömegek várják. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Orbán Viktor a továbbiakban megemlítette ezzel kapcsolatban, hogy a folyamatot "az első szabadon választott magyar miniszterelnök, Antall József indította el az úgynevezett reorientációs külpolitika keretében 1990-ben".

Az Origo nagyszerű összeállítását ide kattintva olvashatja el a témában.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Veres Nándor

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.