Pesti Srácok

Többeket őrizetbe vettek Számoszon, mert csalással migránsok kitoloncolását próbálták megakadályozni

Többeket őrizetbe vettek Számoszon, mert csalással migránsok kitoloncolását próbálták megakadályozni

Egy orvost, az egészségügyi személyzet további két tagját és egy tolmácsot is őrizetbe vettek csütörtökön a görög hatóságok a Számosz szigetén működő menekültügyi központban, mert hamis orvosi igazolásokkal igyekeztek megakadályozni migránsok kitoloncolását.

A gyanúsítottakat csalással, zsarolással, szolgálati mulasztással és bűnszervezeti tagsággal vádolják. Állítólag fejenként 300-500 eurót (csaknem 160 ezer forint) kértek a menedékkérőktől olyan orvosi igazolásokért, amelyek lehetővé tették a migránsoknak, hogy a görög szárazföldre kerülhessenek, vagy Számoszon maradhassanak kórházi kivizsgálásra, amely idő alatt nem lehetett kitoloncolni őket. Az ügyben további öt orvost és egy illegális bevándorlót is őrizetbe vettek, mert feltételezések szerint bűntársai voltak a számoszi csoportnak. A görög rendőrség egyébként egy kilencfős nemzetközi embercsempész-hálózat felszámolását is bejelentette a nap folyamán. A bandatagokat Athén belvárosában fogták el. A nyomozók szerint már hónapok óta csempésztek migránsokat Törökországból Görögországba, majd tovább más uniós államokba. Az út első szakaszáért fejenként 2000 eurót követeltek, a továbbutazásért pedig 4000-6000 eurót is elkértek. A rendőrség tucatnyi hamis úti okmányt, illetve olyan berendezéseket foglalt le, amelyekkel ezek előállíthatóak. A rendőrség szerint a razziát más uniós tagállamok biztonsági hatóságaival együttműködésben hajtották végre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Jánisz Papanikosz

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.