Pesti Srácok

Örömmel fogadta Törökország Trócsányi László bővítési biztossá való jelölését

Örömmel fogadta Törökország Trócsányi László bővítési biztossá való jelölését

Örömmel fogadta Törökország Trócsányi László szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztossá való jelölését, mert Ankara úgy érzi, a magyar politikus pozitívan viszonyul az Európai Unió bővítéséhez – jelentette ki pénteken a török külügyminiszter-helyettes Brüsszelben.

Faruk Kaymakci a European Policy Centre nevű brüsszeli elemzőközpont által szervezett sajtóreggelin reményét fejezte ki, hogy az unió Törökországgal pont ugyanúgy fog bánni, mint az összes többi tagjelölt országgal.

– jegyezte meg a politikus. A török miniszterhelyettes szerint ha a tagjelölt országok tisztességes és őszinte elbánásban részesülnek, akkor lehetne haladást elérni a bővítési folyamatban. Kaymakci biztatónak nevezte az új bizottság összetételét, és úgy vélte, a testület kiváló új elnököt kapott. A török politikus üdvözölte, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke geopolitikai bizottságot akar vezetni, mert egy ilyen EU-ban Törökország tagjelöltként jobban tudja érezni magát. Megerősítette azt, amire már von der Leyen is utalt, hogy Törökország az unió stratégiai partnere. Az európai életmód védelméért felelős európai bizottsági tárcával kapcsolatos vitát érintő kérdésre a török külügyminiszter-helyettes úgy reagált: Törökország már európai életmódot folytat, hiszen összhangban van a lisszaboni szerződéssel, alapító tagja az Európa Tanácsnak, ratifikálta az emberi jogok európai egyezményének legtöbb kiegészítő jegyzőkönyvét, az OECD és a NATO tagja. Megjegyezte: az az elvárás, hogy a törökök megváltoztassák a vallásukat, nem illik ebbe az európai életmódba. Faruk Kaymakci hangsúlyozta, hogy a török csatlakozás mindkét fél számára pozitív lenne, és bírálóan szólt arról, hogy az EU befagyasztotta a csatlakozási tárgyalásokat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.