törökország
Szijjártó Péter: nem lezárni kell a földgázvezetékeket, hanem újakat építeni, ahogy Bulgária is teszi
Nem lezárni kell a földgázvezetékeket, ahogy Ukrajna tette, hanem újakat kell építeni, mint Bulgária – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szófiában.Szijjártó Péter: Még szorosabb együttműködést szeretnénk a türk államokkal
Magyarország még szorosabbra kívánja fűzni az együttműködését a Türk Államok Szervezetével (TÁSZ), amely együttműködésből hazánk már eddig is igen sokat profitált – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.Donald Trump személyesen is ott lehet a közvetlen ukrán-orosz tárgyaláson
Donald Trump nem zárta ki, hogy személyesen vesz részt a csütörtökre Törökországban tervezett első közvetlen ukrán-orosz tárgyaláson – az amerikai elnök erről hétfőn beszélt újságírók előtt, mielőtt a Közel-Keletre utazott.Vége a több évtizedes harcnak: feloszlatja magát a Kurdisztáni Munkáspárt
A Törökország által terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) hétfőn közölte, hogy feloszlatja magát, ami történelmi lépésnek minősülne a Törökországgal évtizedek óta tartó, több tízezer ember halálát okozó konfliktus után.Putyin bejelentette: kész előfeltétel nélkül tárgyalóasztalhoz ülni még májusban
Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasolt Ukrajnával, amelyeket május 15-én tartanának Isztambulban – írta meg a Magyar Nemzet. Mint az orosz elnök hangsúlyozta, a tárgyalások célja a tartós béke megteremtésének körülményeinek meghatározása.Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást Antalyában
Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást a törökországi Antalyában - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.Szijjártó Péter: az Európai Bizottság számos hibája vezetett a jelenlegi nehéz vámhelyzethez
Az Európai Bizottság sok hibát követett el az elmúlt hetekben, ez vezetett a jelenlegi nehéz vámhelyzethez, de az utóbbi évek válságai is bebizonyították, hogy a brüsszeli testület nem képes az Európai Unió vezetésére nehezebb időkben - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Antalyában.Arcon csapta a valóság az orbánisztánozó svéd újságírót, akit most börtönbe zártak Törökországban
Ilyen az, amikor megcsap valakit a valóság szele. Történt, hogy egy Kaj Joakim Medin nevű svéd újságírót terrorizmus vádjával börtönbe zártak Törökországban, amikor tudósítani akart Ekrem Imamoglu isztambuli polgármester letartóztatása elleni tüntetésekről. Pedig Medin korábban nem volt rest Magyarországon orbánisztánozni, mondván, hazánk társadalmában a „félelem uralkodik, ahol mindenki retteg valamitől.” Szegény Medin, most már kezdi érteni, hogy mit jelent a valóság.Törökországban nem csillapodnak az indulatok
Isztambulban kedd este is tüntettek a város polgármestere, Ekrem Imamoglu letartóztatása miatt. Az ellenzéki polgármestert - Recep Tayyip Erdoğan legnagyobb riválisát - egy hete vették őrizetbe, majd pár napra rá a török bíróság elrendelte a letartóztatását korrupció vádja miatt. A dolog pikantériája, hogy Imamoglu őrizetbe vételére pár nappal azelőtt került sor, hogy kinevezték volna a 2028-es török elnökválasztás egyik jelöltjének.Ajánljuk még

















