Pesti Srácok

A német hatóságok szerint nincs terrorista háttere a Limburgban történt teherautós ütközésnek – A tettes egy szír férfi

A német hatóságok szerint nincs terrorista háttere a Limburgban történt teherautós ütközésnek – A tettes egy szír férfi

Nem találtak terrorizmusra utaló jeleket a németországi Limburgban a múlt héten történt teherautós ütközés ügyében – jelentették kedden német hírportálok az illetékes rendőrkapitányság szóvivőjére hivatkozva.

A szóvivő elmondta, hogy az eddig feltárt adatok alapján abból indulnak ki, hogy nem terrortámadás történt a Hessen tartományi városban október 7-én. A nyugat-hesseni rendőrkapitányság vezetője egy hétfői találkozón tájékoztatta a város vezetőit a nyomozásról; a többi között elmondta, hogy a szíriai állampolgárságú gyanúsítottnak az eddigi ismeretek szerint nincs kapcsolata szélsőséges iszlamista körökkel. Az emberölési kísérlettel gyanúsított férfi erőszakkal, de fegyver nélkül eltávolította egy teherautó sofőrjét a vezetőfülkéből, majd a járművel néhány métert megtéve egy kereszteződésben fékezés nélkül nekihajtott az előtte álló járműnek. Ennek következtében egymásba csapódott hét személygépkocsi és egy kisteherautó. Nyolc ember és a gyanúsított könnyebb sérüléseket szenvedett. Az előzetes letartóztatásban lévő 32 éves férfi menedékkérőként érkezett Németországba 2015-ben. A nyomozást kezdetben a Hessen tartományi bűnügyi hivatal (LKA) vezette, mert nem lehetett kizárni a terrorista hátteret. Az LKA időközben átadta az ügyet a limburgi rendőröknek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.