Pesti Srácok

A posztkommunista Baloldal kapta a legtöbb szavazatot Türingiában, az AfD megelőzte a CDU-t

A posztkommunista Baloldal kapta a legtöbb szavazatot Türingiában, az AfD megelőzte a CDU-t

A legnagyobb eddigi kormánypárt, a posztkommunista Baloldal (Die Linke) kapta a legtöbb szavazatot a németországi Türingia tartományban vasárnap tartott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson, a jobboldali, bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) pedig megelőzte a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) az este közölt eredménybecslések szerint.

Az országos közszolgálati televíziók (ARD, ZDF) megbízásából a részeredmények alapján készített becslések szerint a Baloldal vezette koalíció elveszítette többségét. Az új kormány megalakítása várhatóan hosszú és nehéz folyamat lesz, mert a CDU nem hajlandó kormányozni a Baloldallal, az AfD-vel pedig egy párt sem kíván együttműködni. Az eredménybecslések szerint a Baloldal a szavazatok 29,4-29,9 százalékát szerezte meg a volt NDK területén fekvő tartományban, az előző, 2014-ben tartott Landtag-választáson elért 28,2 százalék után. Ez a legjobb helyi törvényhozási választási eredmény a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódszervezete és nyugati baloldali csoportok egyesülésével létrejött Baloldal történetében, és a párt most először végzett az első helyen tartományi választáson. A Baloldal helyi és országos vezetői első nyilatkozataikban kiemelték, hogy az eredmény egyértelmű felhatalmazást jelent a kormányzás folytatására. A 16 német tartomány között Türingia az egyetlen, ahol a Baloldal egy koalíció vezetőjeként kormányt alakíthatott. Öt évi kormányzás után most még nagyobb sikert aratott, de az eddigi koalíciós összetételben nem folytathatja munkáját, mert partnerei, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek meggyengültek, így elveszett a többség az erfurti tartományi gyűlésben.

A második helyen a jobboldali ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) végzett, 23,7-24 százalék körüli eredménnyel, ami több, mint a duplája az öt évvel ezelőtti 10,6 százaléknak. Az AfD így tovább folytatta sikersorozatát az egykori NDK területén: a Brandenburgban és Szászországban szeptemberben tartott választás után újabb keleti tartományban lépett elő második számú párttá. Vezetőik első nyilatkozataikban hangsúlyozták, hogy az AfD egyre inkább "össznémet néppárt", és az úgynevezett polgári oldal meghatározó szereplője. Ezért a CDU-nak felül kell vizsgálnia az együttműködést elutasító álláspontját, mert a választási eredmények azt jelzik, hogy Türingia "polgári többségű" tartomány.

A CDU a szavazatok 22-23 százalékával a harmadik helyen végzett, a Baloldal és az AfD mögé szorulva, a párt türingiai szervezetének eddigi leggyengébb eredményével. A CDU öt éve még az első volt, a szavazatok 33,5 százalékát szerezte meg, és azért nem maradt hatalmon, mert nem sikerült megállapodni az SPD-vel a közös kormányzás folytatásáról. Az ARD és a ZDF beszámolói szerint a CDU eredményváró rendezvényén síri csend fogadta az exit pollokat. A megdöbbenést főleg az okozta, hogy az AfD megelőzte a pártot. Vezetőik hangsúlyozták, hogy az eredmény nemcsak a CDU-nak, hanem a "demokratikus politikai közép" egészének lesújtó. Az ARD megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint a CDU-szavazók többsége úgy véli, a pártnak át kell gondolnia, hogy továbbra is elzárkózzék-e a Baloldallal folytatandó kormányzati együttműködéstől.

PestiSracok facebook image

Szintén lesújtónak értékelték eredményüket az SPD vezetői. A szociáldemokrata párt hanyatlása Türingiában is folytatódott, a 2014-es – az öt évvel korábbihoz képest 6,1 százalékpontos gyengülést jelentő – 12,4 százalék után a szavazatok 8-8,4 százalékát szerezték meg, ami további 4-4,4 százalékpontos visszaesés. A Zöldek támogatottsága is visszaesett, az öt évvel ezelőtti 5,7 százalékról 5,3-5,4 százalékra. A baloldali irányultságú ökopárt vezetői szerint ez főként annak tulajdonítható, hogy a klímaválság ügye nem mozgatta meg kellőképpen a türingiai vidéki lakosságot.

A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) öt év szünet után visszatérhet az erfurti Landtagba, az eredménybecslések alapján az 5 százalékos bejutási küszöb felett, 5-5,5 százalékon áll, a 2014-es 2,5 százalék után.

A választási részvételi arány 65,5 százalékra emelkedett az öt évvel ezelőtti 52,7 százalékról.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.