Pesti Srácok

Macron a migránsok jogaiért aggódik, gyorsítaná és legalizálná a bevándorlást, valamint kiegyezne Oroszországgal

Macron a migránsok jogaiért aggódik, gyorsítaná és legalizálná a bevándorlást, valamint kiegyezne Oroszországgal

A menekültek és bevándorlók jogait veszély fenyegeti Európában, noha az európaiság alapját jelenti a rászorulók megsegítése – fejtette ki Emmanuel Macron francia államfő kedden, Strasbourgban. Az illegális migrációt a legális csatornák bővítésével kezelni igyekvő Macron az oroszokra is számít a gyűlöletbeszéd visszaszorításában, valamint az illiberalizmus terjedésétől óvott mindenkit az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében elhangzott beszédében.

A 47 tagot számláló Európa Tanács fennállásának 70. évfordulója alkalmából tartott beszédében Macron azt mondta: az európaiak „azt kérték a kormányoktól, hogy kezeljék a migrációs helyzetet”, ami alatt azt értette, hogy az illegális migrációt legálissá kell tenni ráolvasással, és akkor minden rendben lesz, a demokrácia is megmenekül.

– fogalmazott Macron, aki szerint az emberek akarata és a szív parancsa a tömeges migráció. Macron szerint a migráció témája teret enged a tekintélyelvű vezetőknek, akik az emberek félelmére alapozva erősítik rendszereiket. Kijelentette továbbá, hogy erősíteni kell a menekülteket befogadó országokkal való szolidaritást, egyebek mellett az anyagi hozzájárulás fokozása, valamint a bevándorlók elhelyezése és integrációjuk segítése által. A menedékkérelmek akár évekig elhúzódó elbírálási idejét humanitárius okokból le kell rövidíteni. Közös európai migrációs politikát kell kialakítani és meg kell teremteni a nemzetközi védelemre nem jogosultak visszaküldésének hatékony rendszerét, vagyis mindenkit be kell fogadni, és ezért a jóságért az Európai Uniónak kell állnia a számlát.

PestiSracok facebook image

Nyitott határoknál nincs szükség embercsempészekre

– tette hozzá. Macron kijelentette: az Európa Tanács egyes tagállamaiban tekintélyelvű rendszerek épülnek, amely gyengíti a tanács egységét.

– fogalmazta meg a Ha van probléma, akkor se beszéljünk róla, mert azt kihasználják az ellenfeleink! parancsát.

Macron Oroszországot is megölelné

– mondta. A francia államfő azt is hangsúlyozta, hogy a világban jelentkező feszültségek miatt az Európa Tanács egységére nagyobb szükség van, mint valaha, ehhez pedig elengedhetetlen Oroszország tagsága és tevékeny hozzájárulása is. Úgy vélekedett: Oroszországot ösztönözni kell arra, hogy az Európa Tanács tagja maradjon, ezáltal biztosítható ugyanis az emberi jogok, az emberi méltóság védelme az országban.

– szögezte le Emmanuel Macron azt, hogy aki nem akar bevándorlást, az nem európai.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.