Pesti Srácok

Német belügyminiszter: Az eddiginél is nagyobb menekülthullám érheti el az EU-t

Német belügyminiszter: Az eddiginél is nagyobb menekülthullám érheti el az EU-t

Az eddiginél is nagyobb menekülthullám érheti el az Európai Uniót (EU), ha nem kapnak több segítséget a külső határon fekvő tagállamok – mondta Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapnak.

A miniszter kiemelte, hogy az EU-s partnerek "túl sokáig magukra hagyták" a külső határon fekvő tagállamokat. Több segítséget kell adni nekik a határellenőrzéshez, mert ha ez elmarad, olyan menekülthullám érkezik, mint 2015-ban, vagy talán még nagyobb. Horst Seehofer aláhúzta, hogy Ursula von der Leyen megválasztott európai bizottsági elnökkel mindent megtesz azért, hogy ezt elkerüljék, és törekvéseit teljes mértékben támogatja Angela Merkel kancellár.

A Bild am Sonntag összeállításában Gerald Knaus, a leginkább az EU–Törökország menekültügyi megállapodás ötletgazdájaként ismert elemzőközpont, az Európai Stabilitási Kezdeményezés (ESI) vezetője a Törökországból a görög szigetekre érkező menedékkérők számának emelkedésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ha nem történik valami hamarosan, humanitárius katasztrófa következik be télen. Mint mondta, a következő hónapokban tízezrek érkezhetnek, akik embertelen körülmények közé kerülnek a görög szigeteken, majd a görög szárazföldön és a balkáni migrációs útvonalon Németország felé áramlanak.

PestiSracok facebook image

– mondta az ESI vezetője.

Horst Seehofer egy másik vasárnapi lapban, a Welt am Sonntagban egy interjúban elmondta: azért is dolgozik, hogy létrejöjjön egy új, közös EU-s menekültügyi rendszer, amelynek alapja a külső határ hatékony védelme. Elképzelése szerint a külső határon kell eldönteni, hogy ki jogosult menedékjogi kérelem benyújtására, és a jogosultakat szét kell osztani a tagállamok között a menekültügyi eljárás lefolytatására. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen közös jogi szabályozás nélkül lehetetlen "rendet vinni a migrációs mozgásokba". A Földközi-tengeren hajókra felvett és olaszországi kikötőkbe szállított emberek szétosztására tervezett ideiglenes mechanizmusról szólva kiemelte: el akarja kerülni, hogy a rendszer úgynevezett szívóhatást gyakoroljon. Ezért szerepel az EU-s belügyminiszterek keddi ülésén bemutatni tervezett javaslatban egy kilépési záradék.

– mondta a miniszter. Hozzátette: nemcsak a kormányokon múlik, hogy a rendszer ne keltsen szívóhatást, ezért igaza van az új olasz belügyminiszternek abban, hogy ki kell dolgozni egy "viselkedési kódexet" az NGO-k – civil szervezetek – hajói számára. Kiemelte, hogy ezeknek a szervezeteknek a bajba jutott emberek mentésére kell korlátozniuk a tevékenységüket, és nem szabad együttműködniük az embercsempészekkel. Azzal kapcsolatban, hogy egy korábbi interjúban jelezte, hogy Németország hajlandó befogadni a Földközi-tengeren felvett emberek 25 százalékát, kiemelte: még nem rögzítették a kvótákat, mert nem ismert a mechanizmushoz csatlakozó országok száma. Megjegyezte, hogy Németország eddig is az emberek 25 százalékát fogadta be, és ha lenne közös menekültügyi rendszer, a közös terhek elosztását szabályozó előírások szerint 22 százalékos részarány jutna rá.

– mondta Horst Seehofer.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.