Pesti Srácok

A zuglói Horváth Csaba bevetette a baliberális csodafegyvert: adót emel és a garázsokra is sarcot vet ki

null

Az inflációt jóval meghaladó mértékű adóemelésről döntött a Horváth Csaba vezette balliberális zuglói képviselő-testület. Ráadásul a garázsokra is adót vetnek ki. A kerületet korábban vezető Karácsony Gergely a választási kampányban arról beszélt, hogy minden rendben van Zugló gazdálkodásával; most mégis adóemelésről döntöttek.

Brutális adóemelésről döntött a balliberális többségű zuglói önkormányzat csütörtökön – adta tudtul a zuglo.hu. A rendelkezésre álló hivatalos iratok szerint eddig 300 forintnyi telekadót kellett fizetni egy négyzetméternyi területért, azonban a testület döntése értelmében ez az összeg 350 forint lesz 2020-tól. Ez több, mint 15 százalékos adóemelést jelent – írta az origo.hu.

Az idegenforgalmi adó tekintetében az eddigi 450 forintos egy éjszakányi adómértéket 530 forintra emelte a testület. Ez is több, mint 15 százalékos emelést jelent.

Az építményadó esetében is hasonló mértékű emelést szavaztak meg Horváth Csabáék. Az Origo kifejti, hogy az építményadó tekintetében eddig is sávos adózás volt. Az alábbi táblázat bal oldalán láthatóak az eddigi adómértékek. A valorizált adómérték az az összeg, amit 2020-tól kell fizetni. Itt is jól látszik, hogy több, mint 15 százalékos emelés történt.

PestiSracok facebook image

A testület Vida Attila képviselő (LMP) módosító indítványára a garázsadó zuglói bevezetéséről is döntött. Így garázsokért átlagosan évi 20 ezer forint körüli adót kell fizetni. Az utóbbival kapcsolatos kedvezményekről a későbbiekben határoznak.

A balliberális többség mostani döntése azért is érdekes, mivel Karácsony Gergely, Zugló korábbi polgármestere a kampányban arról beszélt, hogy a kerület költségvetése rendben van, pedig már akkor is lehetett tudni: nagy a baj. Ha a költségvetés rendben van, akkor mi szükség van az adóemelésekre? Az origo.hu ezzel kapcsolatos kérdését elküldte a főpolgármesternek is. Ezt a lakonikus választ kapták:

Forrás: Origo.hu/zuglo.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.