Pesti Srácok

Bagoly mondja verébnek: Szabó Tímea egyszerűen trógernak nevezte Trócsányi Lászlót (videóval!)

A szerdai plenáris ülésen az országgyűlési törvény módosítása kerül ma a T. Ház elé. Az ellenzéki képviselők már a vita megkezdésekor bemutatták, miért is van erre szükség. A Demokratikus Koalíció jeles képviselői most sem bírták ki, hogy ne kiabáljanak közbe Kocsis Máté felszólalásába; a gyurcsányista kórushoz természetesen a Párbeszédes Szabó Tímea is csatlakozott. Jakab Péter pedig beült Orbán Viktor székébe és hosszú percekig nem volt hajlandó onnan felállni. A kormánypárti felszólalók hiába próbálták megértetni az ellenzéki képviselőkkel a módosítás lényegét, Tóth Bertalan és Arató Gergely is azt hangoztatta, hogy a Fidesz retteg és fél tőlük, azért akarja őket elhallgattatni.

Szabó Tímea: Bennünket nem lehet megfélemlíteni, majd összedobjuk egymásnak a büntetést

Ez már az ötödik-hatodik lépés az október 13-i választásokat követően – mondta Szabó Tímea –, példaként említve a Házelnök újságírói munkára vonatkozó rendeletének módosítását. Arra is kitért, hogy új választási törvényre készül a kormánypárt; szerinte félnek a Fidesz és a KDNP képviselői.

PestiSracok facebook image

Kiemelte, hogy őket nem lehet megfélemlíteni, mert egymásnak össze fogják dobni a büntetést. Ha kell, akkor majd a választók segítségére is számítanak. Szabó Tímea tőle szokatlan módon még a Bibliából is idézett, igaz, csak egy, Hende Csaba felszólalásából kiragadott igeverset mondott el újra és értelmezett sajátságos módon.

– mondta Szabó Tímea. (Az általa használt jelző különösen sértő, hiszen Trócsányi László nem csupán elismert jogtudós, de volt igazságügyi miniszterként közjogi méltóságnak tekinthető.) Szabó Tímea a miniszterelnök családját sem kímélte: felszólalásában Orbán Ráhelről is beszélt.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.