Pesti Srácok

Erős felhatalmazást kapott a bizottság

Erős felhatalmazást kapott a bizottság

Jövő tavaszra a dublini rendszer reformját is tartalmazó migrációs csomagot, száz napon belül pedig klímavédelmi tervet ígért Ursula von der Leyen tegnap a strasbourgi parlamentben, miután az uniós törvényhozás jóváhagyta a vasárnap hivatalba lépő bizottságát. A bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős magyar biztosnak, Várhelyi Olivérnek fontos szerepet szán a bizottság megválasztott elnöke. Mint hangsúlyozta, az unió bővítése prioritást élvez a következő öt évben – írja a Magyar Nemzet.

A várakozásoknál több, 461 igen szavazattal adta jóváhagyását az Európai Parlament Ursula von der Leyen bizottságára. Noha a német védelmi tárca éléről az unió végrehajtó testületének elnöki székébe átülő politikust júliusban még csupán szűk, kilencfős többséggel támogatta a strasbourgi parlament az Európai Bizottság élére, most vasárnap elődjénél, Jean-Claude Junckernél is erősebb felhatalmazással láthat munkához. Öt évvel ezelőtt Luxemburg korábbi miniszterelnökének csak 423 támogató voksot sikerült szereznie.

A magyar EP-képviselők mind igennel voksoltak, kivéve a Momentum két politikusát, akik tartózkodtak.

A bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős magyar biztost, Várhelyi Olivért is a soraiban tudó új bizottságát a parlament előtt bemutató Von der ­Leyen a szavazás előtt elmondott beszédében új kezdetet ígért az Európai Unió számára. A következő öt évre szóló célkitűzései között elsőként említette az európai klímavédelmi tervet, amelyet ígérete szerint a következő száz napban letesznek az asztalra. A politikus azt is világossá tette, hogy az unió bővítése prioritást élvez az új bizottság feladatai között.

PestiSracok facebook image

A megválasztott elnök egyébként minden portfóliónál bemutatta az illetékes biztost is. Várhelyi nevét beszéde legelején, rögtön Josep Borrell, az unió új kül- és biztonságpolitikai főképviselője után említette, miután nyomatékosította: Európa igenis képes arra, hogy alakítsa a világrendet, a világnak pedig nagyobb szüksége van Európa felelős vezetésére, mint valaha. A magyar biztosnak fontos szerep jut a következő bizottságban; a szavazást követő sajtótájékoztatóján Von der Leyen ismét leszögezte: kontinensünk biztonsága nagyban függ attól, milyen kapcsolatot ápolunk a környező országokkal, ezért elengedhetetlen a szoros együttműködés velük.

– fogalmazott a politikus.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.