Pesti Srácok

Ursula von der Leyen új kezdetet ígért az Európai Unió számára

Ursula von der Leyen új kezdetet ígért az Európai Unió számára

Új kezdetet ígért az Európai Unió számára szerdán Ursula von der Leyen, aminek érdekében az új összetételű biztosi testület jóváhagyására kérte az Európai Parlamentet (EP).

Az Európai Bizottság megválasztott elnöke a strasbourgi plenáris ülésén bemutatta programját, illetve csapatának tagjait. A képviselők ezt követően, délben fognak szavazni a jóváhagyásról. Beszédében Ursula von der Leyen aláhúzta, hogy nagy változások lesznek a következő öt évben, de ez a helyes út, még ha nem is mindig lesz könnyű.

– mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt években az "itt és mostra", a különböző válságok kezelésére, és eközben az egység megőrzésére kellett fókuszálni, de az EU mindig is akkor teljesített legjobban, amikor bátran cselekedett. Erre példaként hozta fel a közös piacot és valutát, a keleti bővítést. Arra is felhívta a figyelmet, hogy kis híján sikerült elérni a nemi kiegyensúlyozottságot az új biztosi testületben. Létkérdésnek nevezte a klímaváltozás elleni küzdelmet, amelyben szerinte Európának kötelessége vezető szerepet vállalnia, és erre képes is. Kiemelte: nincs egyetlen elvesztegethető perc sem, a kontinens klímasemlegességének eléréséhez pedig az ipari, széntermelő, nagy széndioxid-kibocsátású régiók gazdaságának támogatására van szükség. Továbbá elmondta, hogy mandátuma első száz napjában átfogó tervezettel fognak előállni a zöld átmenetről. A megválasztott elnök kijelentette: a migráció kihívása nem fog eltűnni a közeljövőben, ezért olyan tartós, közös, humánus és hatékony megoldásokat kell találni, amelyek elfogadhatóak minden fél számára.

PestiSracok facebook image

– közölte.

– mondta. Kiemelte: hogy nem szabad megalkudni a közösség alapját képező jogállamiság ügyében, a brüsszeli testület nem fog vonakodni a szükséges intézkedések megtételétől annak védelme érdekében, ugyanakkor minden tagállamnak azonos elbánásban kell részesülnie. Érintette az Egyesült Királyság kiválását is, és kijelentette: ő mindig is a brit tagság támogatója lesz. Emellett beszélt az EU nemzetközi szerepének megerősítéséről, a multilateralizmus védelméről, a gazdasági és monetáris unió kiteljesítéséről, a digitalizációról, a tisztességes és szabad kereskedelemről, az innovációról és az iparpolitika jövőjéről is.

– zárta angolul, franciául és német elmondott beszédét.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.