Pesti Srácok

Az el sem költöző CEU Bécsbe költözését irányító Walter Katalin lesz a városüzemeltetési holding vezérigazgatója

Az el sem költöző CEU Bécsbe költözését irányító Walter Katalin lesz a városüzemeltetési holding vezérigazgatója

Új vezérigazgató irányítja január 6-ától a Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) Zrt.-t – írja a Főpolgármesteri Hivatal szerdai közleményében. Walter Katalin korábban Bajnai Gordon kabinetfőnöke volt, karrierje csúcsát mégis a CEU Bécsbe költöztetése (sic!) jelentette.

A közleményben felidézik: Walter Katalin 15 évig dolgozott a világ egyik vezető tanácsadó cégénél, a McKinsey and Companynál Frankfurtban és Budapesten. Nemzetközi nagyvállalatok pénzügyi, befektetési, szervezeti stratégiáját menedzselte. A McKinsey budapesti irodájának vezetése után európai regionális feladatkört kapott. 2013-től másfél évig Bajnai Gordon volt kormányfő kabinetfőnöke volt az Együttben. Az üzleti életbe visszatérve az Erste Bank és a Citibank lakossági üzletágának integrációját irányította, majd az Allianz közép-kelet európai vezetőjeként 11 ország értékesítési tevékenységét irányította. Idén szeptemberben fogadta el a CEU felkérését, hogy vezérigazgatóként irányítsa az egyetem kényszerű Bécsbe költözését. A CEU vezetése után pályázott a BVH vezérigazgatói posztjára. Mint pályázatában írta:

Forrás: OS/MTI; Fotó: ceu.edu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.