Pesti Srácok

Ismét emelkedik a menedékjogi kérelmek száma az EU-ban

Ismét emelkedik a menedékjogi kérelmek száma az EU-ban

Németországban az idén is csökken, az Európai Unió (EU) egészében viszont négy éve először ismét emelkedik a menedékjogi kérelmek száma – jelentette csütörtökön a Berliner Morgenpost című német lap a közösség statisztikai hivatalának (Eurostat) még nem nyilvános adatai alapján.

A január-szeptemberi időszakban valamennyi tagországot együttvéve 473 215 menedékjogi kérelmet nyújtottak be első alkalommal az EU-ban, ami 8,6 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ez trendfordulót jelent, hiszen a 2015-ös 1,2 milliós csúcs óta folyamatosan csökkent a kérelmek száma, tavaly például 11 százalékkal – mutatott rá a Berliner Morgenpost. Emelkedést idén mindenekelőtt Franciaországban tapasztaltak, ahol kilenc hónap alatt 87 095 első alkalommal benyújtott menedékjogi kérelmet regisztráltak, 18 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ugyancsak nagyarányú a növekedés Spanyolországban, ahol 17 százalékkal 79 735-re emelkedett a kérelmek száma. Az EU egészét tekintve az újonnan érkezett menedékkérők legnagyobb csoportjait a szíriai, az afganisztáni és a venezuelai állampolgárok alkotják. Az Eurostat kimutatása szerint továbbra is Németország az első számú célország, de a kérelmek számát tekintve kitart a csökkenés trendje, amely a 2015-ös 890 ezres csúcs után kezdődött. Az Eurostatnak októberi és novemberi adatai is vannak Németországból: ezek alapján 11 hónap alatt 133 270 menedékjogi kérelmet nyújtottak be első alkalommal a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz (BAMF), ami 13 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Tavaly valamivel nagyobb, 16 százalékos csökkenést jegyeztek fel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Oresztisz Panajotu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.