Pesti Srácok

Sűrű programmal zárja az évet az Országgyűlés – több, mint harminc javaslat elfogadása van terítéken

Sűrű programmal zárja az évet az Országgyűlés – több, mint harminc javaslat elfogadása van terítéken

Rendhagyó munkarenddel kezdi meg ez évi utolsó ülését az Országgyűlés hétfőn, amikor a képviselők szinte kizárólag szavazásra váró előterjesztések módosító javaslatairól tárgyalnak. Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját, amelyről a PestiSrácok.hu folyamatosan tudósít majd.

Sűrű programmal zárja az évet az Országgyűlés: a képviselők kedden és szerdán összesen több, mint harminc javaslat elfogadásáról dönthetnek, emellett megválaszthatják az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnökét és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa tagjait is. A házelnök – parlamenti honlapon elérhető – napirendi javaslata alapján az ülés a szokásosnál korábban, hétfőn 10 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal. Szintén eltér a megszokottól, hogy az első napon kizárólag szavazásra váró előterjesztések módosító javaslatairól tárgyalnak. Kedden ugyancsak napirend előtti felszólalásokkal indul az ülésnap, majd tizenkilenc indítványról tartanak szavazást. Ekkor várható döntés az Alaptörvény nyolcadik módosításáról, amellyel a közigazgatási bíróságok felállításának lehetőségét szüntethetik meg ellenzéki kezdeményezésre. Emellett bevezethetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat, valamint módosíthatják az országgyűlési törvényt és a házszabályt, továbbá jogszabályokat változtathatnak a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítése érdekében is. A képviselők megválaszthatják az NMHH Médiatanácsa négy új tagját, akik kilenc évig tölthetik be tisztségüket. Ezt követően titkos szavazással határoznak arról, hogy – a köztársasági elnök javaslata alapján – Senyei György Barna bíró kerüljön-e az OBH élére. A testület új elnökének megválasztásához a képviselők kétharmadának támogatása szükséges. Az interpellációk a szavazásokat követő órában hangozhatnak el, majd a kérdések és azonnali kérdések következnek. Szerdán további tizenkét előterjesztésről határoznak, köztük a társadalombiztosítási ellátás feltételeinek módosításáról, a tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók visszaszorításáról, védelmi és biztonsági célú beszerzésekről, a temesvári népfelkelésről szóló megemlékezésről, valamint 2020 Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánításáról. Az Országgyűlés idei utolsó napirendi pontjában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt évi üzleti jelentéséről és beszámolójáról tárgyal.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.