Pesti Srácok

Szakértő: Erősödik a migrációs nyomás a balkáni útvonalon

Szakértő: Erősödik a migrációs nyomás a balkáni útvonalon

Erősödik a migrációs nyomás a balkáni útvonalon, amit az is mutat, hogy az idén már most kétszer annyi illegális bevándorló érkezett Magyarországra, mint tavaly egész évben – mondta Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője vasárnap, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A biztonságpolitikai szakértő szerint a Balkánon 70-100 ezer illegális bevándorló torlódhatott fel, bár pontos számokat nem lehet tudni. Hangsúlyozta: az illegális bevándorlókkal szemben Horvátországban is egyre keményebben lépnek fel. Elmondta: a boszniai Bihácson és környékén az "emberek fellázadtak" az illegális bevándorlókkal szemben, akik pincebetöréseket követtek el, üresen álló épületeket foglaltak el önkényesen. Georg Spöttle kitért arra is, hogy a migrációs folyamatokra az is kedvezőtlenül hat, hogy maffiacsoportok az utóbbi időben az embercsempészetre tértek át a drogkereskedelemről, mivel azzal ugyannyi bevételre tehetnek szert, miközben kisebb büntetési tételekkel kell számolniuk lebukás esetén. Hangsúlyozta továbbá: az Európába ellenőrizetlenül beözönlők között lehetnek olyanok, akik ártó szándékkal érkeznek és valamilyen merényletre készülnek karácsony és szilveszter időszakában.

Forrás: MTI; Fotó: hirado.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.