Pesti Srácok

Törökország több támogatást akar az EU-tól a szíriai menekültek ellátásáért

Törökország több támogatást akar az EU-tól a szíriai menekültek ellátásáért

Az Európai Uniónak fel kell gyorsítania a szíriai menekültek törökországi ellátását szolgáló, Ankarának már megítélt 6 milliárd eurós (mintegy 1920 milliárd forint) támogatás folyósítását, és meg is kell növelnie ezt az összeget – jelentette ki szombaton Faruk Kaymakci uniós ügyekben illetékes török külügyminiszter-helyettes isztambuli sajtótájékoztatóján.

Törökország egy 2016 márciusában kötött megállapodásban azt ígérte az Európai Uniónak, hogy a több milliárd eurós segélyért cserébe segít megfékezni az európai közösség felé tartó menekültáradatot, és visszafogadja az EU-ba török területről illegálisan bejutott migránsokat. Törökországban mintegy négymillió menekült él, akik közül 3,6 millió szíriai.

– hangoztatta a helyettes tárcavezető.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá Kaymakci.

Az EU a menekültek beilleszkedését és ellátását támogató mintegy 80 törökországi programja számára 6 milliárd eurót különített el, amelyből eddig mintegy 2,4 milliárd eurót folyósított. Kaymakci ugyanakkor rávilágított, hogy a menekültek ellátása mintegy 40 milliárd euróba kerül Törökországnak.

Az EU és Törökország kapcsolataiban számos súrlódás adódott, nem utolsó sorban a török hadsereg október 9-én Északkelet-Szíriában indított offenzívája miatt. Törökország az ankarai vezetés által terrorszervezetként kezelt Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia ellen indított hadműveletet a térségben. Recep Tayyip Erdogan török elnök emellett ismételten azzal fenyegetetett, hogy megnyitja a kapukat a menekültek előtt nyugat felé, ha az EU nem nyújt pénzügyi segítséget az északkelet-szíriai területekre történő áttelepítésükhöz.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.